Mark Wahlberg degeszre kereste magát rossz filmekkel

2017.08.23. 10:12

Az elmúlt 12 hónap alapján a Forbes összeállította a legjobban kereső színészek listáját, aminek első helyén nem más végzett, mint Mark Wahlberg. A színész 68 millió dollárt keresett az elmúlt egy évben úgy, hogy szinte az összes filmje csalódást okozott a kasszáknál.

Wahlberg első helye azért is durva, mert a Mélytengeri pokol és a Patriots Day is alig tudta visszahozni a gyártási költségeket, ráadásul az utolsó Transformers az egész franchise leggyengébb nyitását produkálta. Természetesen Wahlbergnek volt esze, és olyan szerződéseket kötött, amikben fixen kifizették előre, és nem százalékot kapott a jegyeladások után.

Wahlberg ezzel megelőzte Dwayne Johnsont, aki 65 milliót keresett a Baywatchcsal, a Jumanjival, illetve azzal, hogy az HBO hozzávágott egy valag lóvét a Nagypályások című sorozat miatt. Harmadik helyre a Halálos iramban filmekből ismert partnere, Vin Diesel végzett 54,4 millió dollárral, amit a harmadik XXX-filmnek, illetve a A galaxis őrzői 2-nek köszönhet, amiben ugyebár nem csinált mást, csak annyit ismételgetett, hogy „én vagyok Groot”. 

Az első ötben végzett még Adam Sandler és Jackie Chan, előbbi leginkább a Netflixszel kötött többfilmes megbízásának köszönhetően, utóbbi pedig már egy ideje Kínában dolgozik, ahol csak úgy ömlik rá a pénz. A top 20-ban összesen három bollywoodi színész (Shah Rukh Khan, Salman Khan, Akshay Kumar) is található, illetve Chris Hemsworthnek (Thor) sikerült a legnagyobb százalékban növelnie a jövedelmét az előző évhez képest leginkább a hamarosan mozikba kerülő Thor: Ragnarök című filmnek köszönhetően. 

Összességében elmondható, hogy igencsak megéri szuperhőst játszani. A lista öt új szereplője közül ugyanis négyen olyanok – Ryan Reynolds (Deadpool), Jeremy Renner (Bosszúállók), Mark Ruffalo (Bosszúállók) és ugyebár Chris Hemsworth –, akik valamilyen köpenyt húztak magukra nemrég. Az egyetlen kivételt Ryan Gosling jelenti.

Ne maradjon le semmiről!