Jim Carrey esze már régen elment

2017.10.20. 11:32

1999-ben Milos Forman leforgatta az Ember a Holdon című filmjét Andy Kaufman komikusról, akit a magyar közönség leginkább a Taxi című sorozat Latka nevű albán karaktere révén ismerhetett. A filmben az a Jim Carrey alakította, akinek gyerekkori bálványa volt, többször is elmondta azóta is, hogy Kaufman miatt lépett színészi, pontosabban komikusi pályára, és hatalmas megtiszteltetésnek vette, hogy Forman rá osztotta a szerepet. A forgatásról azóta többször is lehetett olvasni, például azt, hogy Carrey viselkedése miatt szinte lehetetlen volt dolgozni, és nagyon nem volt egyszerű befejezni a filmet - a Netflix hamarosan bemutat egy dokumentumfilmet, amiből erről mindenki meggyőződhet.

A színfalak mögötti felvételek eddig valahogy nem szivárogtak ki - a gyártó Universal legszívesebben az írmagját is megsemmisítette volna a filmeknek - és elnézve a trailert megértem: elég súlyos lehetett úgy dolgozni, hogy Carrey folyamatosan karakterben maradt, azaz akkor is Kaufman maradt, amikor már nem forogtak a kamerák és a polgárpukkasztó, botrányos elődhöz hasonlóan minden nap sokkolta a stábot.

A Jim & Andy: The Great Beyond című dokumentumfilmet november 17-től lehet majd látni a Netflixen.

Ne maradjon le semmiről!