Lenny Kravitz és Billy Idol jövőre Budapestre jön

2017.12.11. 12:36

Nagyjából egy órán belül derült ki, hogy jövőre Lenny Kravitz és Billy Idol is koncertet ad Magyarországon, majd Facebookon vettük észre, hogy az Arcade Fire is bejelentett egy budapesti Aréna koncertet, ám ez utóbbit a kiadó részéről még nem erősítették meg. Arról külön hírben írtunk, hogy jövőre a Queens of The Stone Age is önálló koncertet ad Budapesten.

Lenny Kravitz európai turnéja keretében június 3-án a Budapest Arénában játszik majd.  Jegyeket december 15-én 10 órától lehet kapni, de a Live Nation tagok számára már december 13-án elindul az elővásárlás. Kravitz azt is bejelentette, hogy 2018 tavaszán egy új lemeze is megjelenik. Eddig 10 albuma jelent meg, albumai 38 millió példányban keltek el, Grammy-díjat eddig négyszer kapott. Ez lesz a harmadik fellépése Magyarországon, eddig Debrecenben és Budapesten adott koncertet.

Billy Idol 2010 után tér vissza Magyarországra, aki akkor a Volt fesztiválon lépett fel, most viszont önálló koncertet ad a Budapest Parkban. A koncert július másodikán lesz, jegyeket december 14-től lehet kapni, az early bird jegyekért 7999 forintot kell fizetni.

Arcade-Fire-March-2012
Fotó: Mercury

Az Arcade Fire koncertjét egyelőre nem jelentették be hivatalosan, viszont a zenekar Bands In Town oldalán megjelentek az időpontok, amiben az szerepel, hogy június 15-én Prágában, június 17-én Budapesten, 18-én pedig Bécsben adnak koncertet. A hírrel megkerestük az Arcade Fire kiadóját, akik azt mondták, hogy egyelőre nem tudják megerősíteni a hírt. A zenekart tavaly láttuk a Primeavera fesztiválon, ahol igen jó koncertet adtak, erről itt lehet olvasni. Legújabb lemezük júliusban jelent meg, arról írt kritikánk itt található.

Ne maradjon le semmiről!