A Petőfi az ország leghallgatottabb rádiója

2018.04.25. 12:03

Nyilvánossá tette az első negyedéves, egységes rádiós hallgatottságmérési adatokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezek szerint hat és félmillióan rádióznak naponta Magyarországon, a Petőfi a leghallgatottabb rádió országszerte, amit a Kossuth Rádió és a Rádió 1 követ a sorban.

Megkapták az első összesített negyedéves hallgatottsági adatokat a rádiós piaci szereplők. A rádiók és ügynökségek korlátlanul férhetnek hozzá a rádiópiaci szakemberek által javasolt módszertan alapján előállított adatokhoz, a felmérések eredményeiről mostantól az NMHH összefoglalókat fog készíteni, majd padig azt közzé is teszi a honlapján.

Szinte a teljes lakosság rádiózik

Az első negyedéves mérések alapján naponta 6,5 millióan, míg heti bontásban több mint 7,7 millióan rádióztak Magyarországon (15 év és idősebbek), vagyis a lakosság

 77 százaléka naponta, míg 93 százaléka hetente hallgat rádiót. 

Napi szinten nem meglepő módon a Kárpátalján is fogható, országos lefedettségű Petőfi Rádió (1,8 millió fő) a leghallgatottabb, majd a szintén országos Kossuth Rádió következik (1,4 millió), harmadik helyre pedig a Rádió 1 fért fel (1,3 millió). A Music FM hallgatótábora 685 ezer fős, a Sláger FM-é pedig 510 ezer.

A fővárosban nem kíváncsiak a Petőfi Rádióra

A fővárosban az első negyedévben vizsgált korosztályú lakosság (15 évesek és idősebbek) 76 százaléka naponta, míg 93 százaléka heti rendszerességgel hallgatott valamilyen rádiót. Budapesten ugyanakkor már messze nem olyan népszerű sem a Petőfi, sem a Kossuth:

a leghallgatottabb rádió a sláger FM volt (277 ezer fő), majd a rádió 1 (258 ezer) és a Music FM (247 ezer).

A Petőfi Rádió csak az ötödik a listán a Kossuth Rádió után, mindössze 143 ezren hallgatják naponta.

A Karc FM, a Klub rádió, és a Trend FM nem járult hozzá a hallgatottsági eredmények közléséhez.