Elvették a szót, mert pártelnöknek szólította Orbán Viktort

tordan
2018.06.25. 17:07
A párbeszédes Tordai Bence nem volt hajlandó miniszterelnökként szólítani Orbán Viktort. A levezető elnöktől, majd később egy ellenzéki képviselőtől is kapott kritikát.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője gyakorlatilag minden felszólalásával ki tudja vívni az aktuális levezető elnök rosszallását. Legutóbb Kövér László "úgynevezett képviselőnek" nevezte Tordait, miután Tordai "úgynevezett miniszterelnöknek" nevezte Orbánt.

Ezúttal is Orbán megszólításából keveredett vita az azonnali kérdések órájában. Tordai ugyanis "pártelnök úrnak" szólította Orbán Viktort. Latorcai János levezető elnök figyelmeztette, hogy nem felel meg a házszabálynak ez a megszólítás, mert a közjogi posztját kell a megszólításban említeni, hiszen miniszterelnökként kérdezi Orbánt.

Tordai ezt vitatta, a Fidesz-KDNP hörgött ezen, majd megint jött "az úgynevezett miniszterelnöközés". Ezután pedig azt kérdezte, hogy "az Orbán úr" megfelelő-e:

Annyira elment viszont az idő ezzel a megszólítás-vitával, hogy Tordai nem is tudta rendesen kifejteni a kérdését, amely az uniós költségvetésre vonatkozott. "Vállalja-e az úgynevezett miniszterelnök, hogy Magyarországot hamarosan 2 billió forintra fogják megbüntetni az EU-val folytatott viták miatt?"

Orbán a válaszában nem tért ki a megszólítás körüli vitára. Viszont felelevenítette, hogy egy fél százalékos párt képviselője tette fel a kérdést, aki Burány Sándor aláírásával MSZP-s papíron nyújtotta be a kérdést. (Az azonnali kérdés szövegét ugyanakkor nem kell benyújtani, csak a címét, úgyhogy nem egyértelmű, mit nyújtott be Tordai MSZP-s papíron.)

Ami a kérdés lényegi részét illeti: Orbán emlékeztetett, hogy jelen pillanatban az uniós költségvetés megalkotása zajlik, "nincs mit veszíteni". Az EU hétéves költségvetését az Európai Tanács, vagyis a miniszterelnök és elnökök tanácsa egyhangúlag alkotja meg, "akkor adjuk rá áldásunkat, ha Magyarországnak megfelelő költségvetés készül".

Orbán tehát nem reagált a megszólítására, megnemszólítására, megtette viszont ezt helyette egy ellenzéki képviselő. Az LMP-s Ungár Péter rögtön kiírta a Facebook-oldalára, hogy "szerintem érdemesebb ezt az alkalmat arra használni, hogy feltegyük az embereket érintő kérdéseket, mint hogy egy címlap reményében hisztérikus rohamban nem mondjuk ki gyerekesen azt, hogy miniszterelnök úr, mint ahogy Tordai Bence tette."

(Borítókép: Huszti István / Index)