Tíz nap alatt szerzett magyar papírokat a szír diktátor pénzembere

2018.08.21. 10:24

Bassar al-Aszad szír diktátor pénzembere, Atiya Khoury 2014-ben vásárolt a Rogán Antal nevével fémjelzett magyar letelepedési kötvényt, amivel így szabadon tartózkodhatott és üzletelhetett Magyarországon és az EU-ban. Ezt már korábban megírta a Direkt36 és a 444, most azonban újabb részletek derültek ki.

Az LMP-s Demeter Márta feljelentést tett az ügyben, és ugyan végül nem nyomoztak, az eljárás során azért kiderült néhány dolog. Például az, hogy: 

  • a férfi valóban szerepel az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának szankciós listáján, emiatt amerikai vagyonát befagyasztották, és amerikai cégek vagy állampolgárok nem üzletelhetnek vele.
  • Az amerikai pénzügyminisztérium szerint Khoury pénzügyi támogatást nyújt a szír kormányzatnak, beleértve a szír jegybankot is.
  • De a magyar rendőrség szerint az amerikain kívül nem szerepel más országok vagy nemzetközi szervezetek – például az EU vagy az ENSZ – tiltólistáján, és a vele szemben fennálló amerikai pénzügyi intézkedések „nem jelentenek kizáró okot a magyar nemzeti letelepedési engedély megszerzésére, illetve visszavonására”.

A rendőrség nyomozását megszüntető határozatból kiderül, hogy Khoury 2014. december 19-én igényelt először magyar tartózkodási engedélyt, amikor még nem szerepelt az Egyesült Államok szankciós listáján. Az engedélyt tíz nap múlva, december 29-én kapta meg, de azt nem részletezi a dokumentum, hogy ez idő alatt mely hatóságok és milyen átvilágítást folytattak.

Letelepedési engedélyt 2016. szeptember 23-án kért Khoury, két hónappal azután, hogy az amerikai szankciós listára került. Ez az eljárás jóval tovább tartott, mint a tartózkodási engedély kiadása. A lényeg, hogy végül egyik magyar szerv, sem a titkosszolgálat, sem a TEK nem talált semmi kivetnivalót a személyében.

Khoury igazolta, hogy magyar lakhatása és megélhetése biztosított, és tudja fedezni az egészségügyi ellátásának költségeit is. Emellett hiteles magyar nyelvű fordításban állampolgársága és tartózkodási helye szerinti igazolást is becsatolt arról, hogy büntetlen előéletű, és a magyar és a magyar bűnügyi nyilvántartásban sem szerepelt. Miután egyik állami szerv sem emelt kifogást a biztonsági átvilágítás során, Khoury 2017. május 25-én kapta meg a magyar letelepedési engedélyt.