Demeter Márta újabb 300 kérdést ígér a honvédelmi miniszternek

2018.10.19. 11:22

Demeter Márta LMP-s politikust össztűz alá vette a Fidesz és a kormány, miután Demeter a héten azt a kérdést tette fel írásban a honvédelmi miniszternek, hogy miért honvédségi gépen szállították haza Ciprusról Orbán Viktor lányát.

Ezután kiderült, hogy elnézte az LMP-s politikus a dolgot, mert nem Orbán lánya, hanem egy Orbán vezetéknevű nevű katona gyermeke utazott a gépen. A Fidesz mindenesetre lemondásra szólította fel, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Németh Szilárd pedig azt mondta, hogy Demeter katonai nemzetbiztonsági kockázat.

Demeter most egy hosszú közleményben válaszolt, amelyben bocsánatkérés nem szerepel. Az LMP-s politikus azt üzente Németh Szilárdnak:

nem én vagyok a nemzetbiztonsági kockázat, hanem azok a szereplők, akiknek zavaros történetei a Fidesz kormányzásához kapcsolódnak.

Demeter javasolt is néhány ügyet, amellyel foglalkozhatna Németh: Kiss Szilárd, Ghaith Pharaon, Zaid Naffa vagy a izraeli titkosszolgákból verbuválódott Black Cube nevű cég ügye ilyen szerinte.

Demeter azt is írta, hogy "a képviselők nem a kormány kegyéből, hanem a választók megbízásából tájékozódnak és a tájékoztatnak", a Honvédség működése feletti civil kontroll pedig szerinte nem azt jelenti, hogy csak a honvédelmi miniszter által elgondoltak szerint juthatnak a törvényhozás tagjai információkhoz a honvédelem területén.

És bizony, akármennyire is nem tetszik a Honvédelmi Minisztérium vezetésének, nem ők döntik el, hogy a tevékenységük ellenőrzésével foglalkozó parlamenti bizottságnak kik a tagjai és a tisztségviselői. Mint ahogyan a képviselői kérdések feltevése sem a HM kényelmi vagy más jellegű szempontjainak figyelembe vételével történik. Úgyhogy számíthatnak a következő 300 kérdésre is.

Vagyis Demeter további sok-sok kérdést ígér, a képviselői mandátumáról vagy a rendészeti bizottság alelnöki posztjáról pedig esze ágában sincs lemondani.