Fellázadtak a nyugdíjasok, nem fizették ki a 81 százalékos emelést

2018.10.19. 09:34

Összefogott és nem fizette ki a 81 százalékkal megemelt díjat az újszegedi Gesztenyeliget nyugdíjas lakóinak nagy része - írta a Délmagyar.hu

A nyugdíjasok korábban 8–9 millió forintért kötöttek halálig tartó bérleti szerződést egy-egy lakrészre. A szerződés szerint jó ideig havi harmincezer forintot kellett fizetni a közös költségekre, plusz a lakrészre a rezsit.

Másfél éve 30 ezer forintról 33 ezerre nőtt a díj. Az idén nyáron jelentette be a tulajdonos a lakógyűlésen, hogy a díjat fölemeli 60 ezerre.

Akadtak, akik ezt már nem tudták kifizetni, a többség nem is akarta, csak a 33 ezret adta oda.

A problémákat hiába próbáltuk megbeszélni a tulajdonossal, nem értünk el eredményt. Mindenkinek az egészségét megviseli, ami történik – mondta a lapnak 2008 óta működő magánintézmény egyik lakásában Beck Zoltán, korábbi szegedi önkormányzati képviselő.

Az intézmény tulajdonosa, Ambrus Zoltán azt írta a lapnak, hogy a 33 ezer forint alapszolgáltatási díjukat azért emelték 60 ezerre, "mert az alapszolgáltatáshoz tartozó költségek jelentősen megemelkedtek, és a szolgáltatáshoz kapcsolódó munkabérek is."

Azóta leültek a lakókkal, hogy újratárgyalják az emelés ütemét.

Tudomásul vettük a kialakult helyzetet, függetlenül attól, hogy a 60 ezer forint messze a piaci ár alatt van, és intézményünk állami támogatást sem kap.

Bíznak benne, mielőbb sikerül megegyezni az alapszolgáltatási díj összegében, úgy, hogy az mindenki számára elfogadható legyen.

A lakók augusztus 28-án a kormányhivatalhoz is fordultak, vizsgálatot kérve. Ezután derült ki, hogy a ház működésében résztvevő négy cég körül az egyik felszámolását elrendelte a bíróság. A tulajdonos erről azt mondta, valóban zajlik a kormányhivatali vizsgálat, a befejezését követően tudnak erről nyilatkozni.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?