Vettel 3 rajthelyes büntetést kapott az Amerikai GP-re

2018.10.19. 22:43

Még egy lépéssel közelebb került ötödik világbajnoki címéhez Lewis Hamilton, ugyanis legnagyobb 2018-as riválisa, Sebastian Vettel újabb nagy hibát vétett. A német pilóta három rajthelyes büntetést kapott az Amerikai Nagydíjra, miután az első szabadedzésen nem lassított le eléggé a piros zászló alatt.

Vettelt a két szabadedzés között idézték a versenybírókhoz a vétség miatt – már ekkor lehetett sejteni, hogy mi lesz a büntetés, hiszen a piros zászló melletti gyorshajtás az egész szezonban három helyet ért, ennyit kapott érte Daniel Ricciardo az idénynyitó Ausztrál Nagydíj második edzésén, és ennyit kapott Esteban Ocon is a hasonló szuzukai hibájáért a harmadik edzésen.

A Ferrari német pilótája alig 5 percet töltött a stewardoknál, akik az ítélet kihirdetésével megvárták a második, nem túl eseménydús edzést is, szinte azonnal annak leintése után közölték a büntetés tényét.

Még a büntetés hivatalos kihirdetése előtt reagált is a visszasorolásra Vettel a Sky Sportsnak: azt mondta, hogy a versenybírók külön kiemelték, hogy az adatok alapján 27,7 másodperc alatt lassult le a kellő tempóra. A német azzal védekezett, hogy időbe telt, mire körülnézett, hogy felmérje, hol és milyen veszély leselkedhet rá, de úgy érezte, elég gyorsan lassított. Ráadásul először alkalmazták a szabályt esős körülmények között, amikor sokkal lassabb tempót kell autózni, hogy megfeleljen az előírásoknak. Vettel szerint 40-50 km/h-ra kell lefékeznie, hogy hozza a jó átlagot, de ha jön mögötte valaki, akkor ilyen hirtelen fékezéssel összeütközhetnek.

A piros zászlós megszakítás pont Vettel 2019-es, leendő csapattársa, Charles Leclerc okozta a pályára felvitt sóderrel.

Vettelnek eddig is bravúr kellett volna ahhoz, hogy valahogy megnehezítse a vb-címért hajtó Hamilton dolgát, innen viszont még nehezebb dolga lesz.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?