Nem jött össze az újabb Fucsovics-bravúr

2019.02.15. 23:06

Nem tudta megnehezíteni a világranglistán jelenleg 7. helyen álló Nisikori Kej dolgát Fucsovics Márton Rotterdamban. 1 óra 19 perc után, 6:3, 6:2-re kapott ki a japántól.

Nisikori kezdte az adogatást, és bár Fucsovics bátran játszott, nem tudta elvenni a másik szerváját. A sajátját viszont hozta, majd nagyon simán elveszítette a következő adogatást, sőt Nisikorié lett az első brék is (3-1).

Fucsovics jól reagált, brékre bérkkel válaszolt, majd sikerült is kiegyenlítenie, ráadásul nem is akárhogy: 0:30-ról fordított 40:30-ra, majd fogadóelőnyről felállva kiegyenlített.

ezzel azonban elfogyott a lendület.

Nisikori a következő három menetet megnyerve 6:3-ra hozta az első szettet. Pedig a magyar teniszezőnek megvoltak a lehetőségei, 4-3-as állásnál például 40:0-s előnyből veszítette el a saját adogatását.

A második játszma viszont álomszerűen indult. Fucsovics előbb 40:15-ről állt fel, majd egy maratoni párharcban elvette Nisikori szerváját. Ekkor úgy tűnt, hogy az agresszíven játszó magyar teniszező megfordíthatja az állást, vagy legalább szorossá teheti a meccset.

Nem így lett.

Fucsovics 2-0-s előnyből 6-2-es vereséget szenvedett. Hat menet alatt mindössze ötször szerzett pontot, kétszer kapott ki semmire. Így az első helyen kiemelt japán Nisikori Kei jutott be az 1.96 millió euró összdíjazású rotterdami kemény pályás férfi tenisztorna elődöntőjébe. 

Eredmények:

  • Nisikori (japán, 1.)–Fucsovics Márton (magyar) 6:3, 6:2
  • Medvegyev (orosz, 5.)–Tsonga (francia) 6:4, 6:2
  • Monfils (francia)–Dzumhur (bosnyák) 6:1, 6:2
  • Wawrinka (svájci)–Shapovalov (kanadai, 10.) 6:4, 7:6 (7–4)