A tűzben meghalt kislány videóra akarta venni az égő bódét

2019.06.26. 19:46 Módosítva: 2019.06.26. 21:07

Szerdán újra nyilatkozott az RTL Híradónak a bódétűzben meghalt kislány édesanyja, aki arról beszélt, hogy nem vásárolni ment, hanem a közelben dolgozott a tragédia idején, és azt is elmondta, hogy a 11 éves Dominik szerint az elhunyt kislány videót akart csinálni az égő bódéról.

Az elmondottak alapján a gyerekek egyedül játszottak a MOM Sportközpont mellett található játszótéren, a két kisebb innen ment el a fabódéba. A rendőrök azt egyelőre még próbálják kideríteni, hogy pontosan mi történhetett, a nő azonban azt mondta, hogy a lány egy tűzzel kapcsolatos videó miatt akarta felgyújtani a bódét. Ezt egyébként a fiára hivatkozva mondta, ahogy azt is, hogy a két gyerek az épületben találta a gyufát, amivel a tüzet okozták.

Ahogy arról korábban mi is írtunk már, a feljáróhoz vezető kapu be van zárva. A cég szerint akkor is be volt, amikor a tragédia történt,

a tüzet túlélő fiú azonban azt állítja, hogy nem volt.

A bódé ugyanakkor mindenki szerint zárva volt, a gyerekek az ablakon át másztak be, anyjuk szerint pedig lánya azért nem tudott kimászni innen, mert sokkos állapotba kerülhetett a tűz miatt.

A Blikk információja szerint egyébként régebben leégett az a budakeszi ház is, ahol a hétfőn a MOM Sport tetején lévő fabódéban keletkezett tűzben meghalt kislány és a családja lakott. Az üggyel korábban bővebb cikkben is foglalkoztunk, ezt itt olvashatják el:

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport