A német hatóságok vizsgálják az állatkínzó hamburgi labort

2019.10.17. 15:06

A német hatóságok vizsgálják azt a hamburgi laboratóriumot, ahol azok a felvételek készültek, amelyeken borzalmas körülmények között tartott állatok láthatók, írja a Hvg.hu.

Az egész világot bejárták azok a felvételek, amelyek a Hamburg mellett található Farmakológiai és Toxikológiai Laboratóriumban (LPT) készültek. A videókon és képeken az látszik, ahogy a majmokon, kutyákon és macskákon barbár módon végeznek kísérleteket, az állatok pedig láthatóan és hallhatóan szenvednek emiatt.

Rendkívül felkavaró felvételek, csak 18 éven felüliek és erős idegzetűek kattintsanak!

Két állatvédő csoport, a Cruelty Free International és a Soko Tierschutz szivárogtatták ki a rejtett kamerás felvételeket, amelyeket egy állatvédő aktivista készített, aki egy állásra jelentkezve jutott be az épületbe, majd 2018 decemberétől 2019 márciusáig ott is dolgozott.

A tartomány mezőgazdasági minisztere szerint gyorsan és hatékonyan kell megbüntetni a laboratóriumot, és a kísérletek elvégzéséhez szükséges engedély visszavonásán is el kell gondolkodni. A helyi hatóság szerint ugyanakkor első körben csak a megfelelő körülmények kialakítását írják elő az LPT-nek, ami mellé természetesen pénzbüntetést is kiszabnak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport