A Tabukról tabuk nélkül című dokumentumfilm-sorozat egy évad alatt az amerikai AMC portfóliójához tartozó Spektrum televízió egyik zászlóshajója lett. A széria első évada több díjat is nyert, a kritikusok és a nézők is jó fogadták, annak ellenére, hogy nem könnyű témákat dolgozott fel (pl. a halálról, a gyászról, a kábítószerfüggőségről, atipikus családokról), viszont olyan közel hozta a témákat, amennyire csak lehetett, így intimebb, zsigeribb volt, mint egy hagyományosabb eszközökkel forgatott sorozat.

Az első évadot megvette az Amazon Video is, így az egész világ láthatja majd a Thuróczy Szabolcs narrálta epizódokat, mi viszont október 18-tól már a második évadot követhetjük nyomon, amiről Pálinkás Norbert rendező, Mentes Endre producer, a gyártó ACG reklámügynökség egyik vezetője, valamint Radnai Péter, az AMC kreatív igazgatója mesélt a Kultrovat podcast legújabb kiadásában. (A beszélgetésből csak pár részletet/motívumot ragadunk most ki, a teljes adásban sok mindenről szó esik még.)

A cél továbbra is az volt, mondta Radnai Péter, hogy ne a klasszikus, beszélő fejes, szakértős dokumentumfilm legyen, és megmaradjon az emberi oldal kidomborítása. Klasszikus értelemben vett szakértőt így továbbra sem alkalmaztak, de nem is lett volna értelme, mert így is nagyon szűk volt a műsoridő. Pálinkás Norbert rendező szerint nem azzal volt probléma, hogy nincs mivel megtölteni az epizódokat. Az előző évadban a halál tematikáját járták körül, ez a másodikban is folytatódik, hiszen az elmúlással kapcsolatban elég sok mindent fel lehet dolgozni: most az öngyilkosság témája került elő.

Ez már az első évad idején is a csőben volt, csak akkor, egy tudatos döntésnek köszönhetően kimaradt, és most került be a sorba. (Pálinkás Norbert)

Az alkotóknak több olyan témájuk volt, például a meddőség/terméketlenségé (ami az egyik klasszikus tabunk ugye), melyeken már az első évad alatt dolgoztak, vagy legalábbis előkészítettek, de például a második évadban előkerülő mentális betegségek/zavarok is kimaradtak az első körből, részben azért, mert a tematika elég széles, és akár egy teljes évadot is meg lehet vele tölteni. Radnai Péter szerint egyébként ez lesz a második évad egyik legmegrázóbb, de egyben legfelemelőbb epizódja.

Lesz szó még a bűnről és vezeklésről, amiben az egyik szereplő arról a múltjáról beszél, amiben embereket vert pénzért, mert ez volt a foglakozása (de most már jó útra tért), és ugyanebben az epizódban találkozhatunk egy egykori neonáci fiatalemberrel is.

PN: - Konkrétan skinhead volt.

ME: - Az ütősebbik fajta.

RP: - Meg akarták tisztítani Budapestet.

VA: - Akkor nem a szájkaratézó csapatból jött.

RP: - Nagyon nem. És most ott ül egy igen híres amerikai nagyvállalatnál az irodában, ingben, szép nadrágban.

VA: - És csak kicsit látszik ki a horogkereszt-tetoválás a gallér felett?

PN: - Dehogy, nagyon kilátszik a mai napig, de nem horogkereszt, az pont nincs, "csak" egyéb szélsőjobboldali szimbólum.

ME: - Amíg a haj be nem növi, fog is.

RP: - Az amerikaiak tudnak a múltjáról persze, sőt, a cégen belül előadásokat is tart arról, hogy lehet megváltozni. A felvételek egy része ott készült az irodájában.

PN: - A cég pedig elkérte a forgatott anyagot, és belső használatra vágtak belőle egy kisfilmet, amit minden székhelyükön bemutattak, hogy tessék, a társadalomba vissza lehet illeszkedni, ha segítenek az embernek. Nemhogy rejtegetnék a palit, büszkék rá.

Téma lesz még a zaklatás is, amit nemcsak a munkahelyi/szexuális zaklatások felől közelítettek meg, hanem szó lesz az online zaklatásról és bullyingról, a modellszakmában tapasztalható zaklatásról és a családon belüli erőszakról is.

Én nagyon szerettem volna, ha a nő zaklat férfit szexuálisan tematika is megjelenik a műsorban, de hiába hallottunk elég sok történetet, a kamera előtt ezt senki ne vállalta fel. (Pálinkás Norbert)

A Tabukról tabuk nélkül második évadának epizódjait a Spektrum televízióban lehet látni péntek esténként 10 órától, a ma esti első epizód az első évadban feldolgozott témák utóéletével foglalkozik.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.