Tizenöt egészségügyi dolgozó halt meg koronavírusban

2020.11.26. 20:51

A Magyar Orvosi Kamara listája szerint – amely a koronavírus miatt meghalt egészségügyi dolgozóknak állít emléket – eddig 11-en hunytak el a fertőzés miatt. Gulyás Gergely azonban a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, eddig 15-en vesztették életüket a járvány miatt. 

Az egészségügyi dolgozók 2,6 százaléka fertőződött meg március óta, ez 5026 ember, és 15-en vesztették életüket. 

– jelentette be a kancelláriaminiszter.

Zacher Gábor mentős és sürgősségi orvos az RTL Klub Híradójának azt mondta, nem lepődött meg, hogy több mentős is szerepel a listán. 

A mentőket riasztják, mondjuk, egy balesethez, ott van a baleseti sérült esetleg beszorulva az autóba, de nem azzal kezdjük, hogy na, akkor töltsük ki a Covid-checklistát, és ha netán neki az elmúlt három napban volt láza, meg nem érzi éppen a szagokat, akkor azt mondjuk, akkor most elmegyünk beöltözni, addig ott tessék már kibírni

– világított rá a mentős, hogy a beteg a legtöbb esetben nem várhat. 

  Az Orbán-kormány november 1-i hatállyal húszszázalékos béremelést adott az egészségügyi szakdolgozóknak, amelyet 2022 januárjában követ még egy 30 százalékos emelés. Országszerte ingyenesen használhatják a tömegközlekedési eszközöket is. A Független Egészségügyi szakszervezet ezzel együtt sem elégedett, és azt állítja, hogy a szakdolgozói bérek emeléséről még nem született konkrét döntés, a fizetéseket sürgősen és arányosan kell emelni.