Megyeri Szabolcs kertész blogja

Tízezer fa Budapesten!

komment

Az nem újdonság, hogy Budapest - csakúgy, mint minden nagyváros - krónikus növényhiányban szenved, és arról is nyilván sokan hallottak, hogy az elmúlt években Budapesten több alkalommal történtek jelentős faritkítások, és további fák vannak veszélyben különféle építési tervek miatt. A fahiány enyhítésére is vannak azonban tervek, sőt konkrét intézkedések is, mint például a "Tízezer új fát Budapestre!" faültetési program, mely a tavalyi évben indult, és melynek keretében a város több pontjára, útjára, sétányára kerülnek fák. Ebbe a folyamatba pillanthatnak bele most, és néhány olyan részletre is fény derül, melyek az átlag érdeklődő számára nem feltétlen ismertek! 

A program keretén belül most ősszel bő másfél ezer fa kerül telepítésre, 20 kerületet és 62 utcát érintve, 18 kifejezetten várostűrő fafaj alkalmazásával, melyek között megtalálhatóak juharok, kőrisek, gömbkőrisek, gömbakácok, és például tövises lepényfák. Az ültetési helyszínek több szempont alapján kerültek kijelölésre, van ahol lakossági kérésre, van ahol egyéb szakmai indokok szerint, és van, ahol pedig pótlás alapján, vagyis például elszáradt, elhalt példányok helyére kerülnek újak. Az ilyen faültetésekkel kapcsolatban mindig felmerül, hogy a zsenge csemeték nem tudják pótolni a megtermett, sokszor több évtizedes fákat. Ez részben igaz, ugyanakkor a telepítések során nem ritkán a kis csemetéknél sokkal nagyobb fiatal növendék fák kerülnek a földbe, melyek már az ültetés pillanatában tekintélyes mérettel rendelkeznek, ahogy ez az alábbi képen is megfigyelhető, itt a Zuglóba induló lepényfák láthatóak közvetlenül a kitermelés után:

 varosi_fak.jpg

További érdekesség, hogy ezeket a fákat olyan speciális eljárással nevelik, melynek köszönhetően a viszonylag kis földlabda nem jelenti azt, hogy a gyökérzetük károsodik, vagyis kiemelés után biztonsággal elültethetőek, nem fognak elhalni. A telepítés pedig azért most zajlik, mert az ősz dereka botanikailag az egyik legalkalmasabb időszak erre a műveletre, a most kihelyezett fák még a kemény fagyok előtt begyökeresednek új helyükön, majd megkezdik nyugalmi időszakukat, tavasszal pedig már megerősödött, teljesen begyökeresedett faként indulhatnak neki a fejlődés intenzívebb szakaszának. 

foldlabdas_fa.jpg

A faültetési programban én magam is tevékenyen részt veszek, zuglói lévén a zuglói telepítésekben tevékenykedem, így egészen közelről tudok beszámolni például az Egressy úti fatelepítésről. Itt fontosnak tartottuk a teljes átláthatóságot és a részletes tájékoztatást, ezért az összes érintett fánál, mely cserére kerül, egy információs táblát helyeztünk el. Ezeken röviden és közérthetően olvasható, hogy a kivágásra kijelölt fa miért kapott ilyen ítéletet, mi kerül a helyére, és az érdeklődők telefonszámot, webhely címet is kapnak, ha további kérdéseik támadnának. Fontos az ilyen kommunikáció, hiszen sok esetben a laikus közönség ott is barbár fairtást lát, ahol a kivágásnak komoly szakmai indokai vannak, például dőlésveszélyes, elhalt, elöregedett fák esetében. Azt is fontos tisztázni, hogy az ilyen nagyarányú fatelepítésnél nem feltétlen (sőt egyáltalán nem) arról van szó, hogy az eddigi fák mellé kerülnek új példányok. Egy zsúfolt nagyvárosban a fahelyek, vagyis a fával beültethető területek száma véges, így ilyenkor bizonyos százalékban régi fák helyére kerülnek újak, ezért a mostani 1653 fa elültetése nem azt jelenti, hogy ennyivel több fa lesz a városban, hanem hogy ennyi frissen telepített fa kerül a közterületekre.

egressy.jpg

Az alábbi rövid videókból többet is megtudhatnak

a most zajló fatelepítésekről:

 

 

További információk a faültetési programról a Főkert oldalán, IDE KATTINTVA olvashatóak,

az Egressy úti telepítésről és pótlásról pedig IDE KATTINTVA érhetőek el részletek!.

A képek a szerző fotói.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr2213085670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása