Megyeri Szabolcs kertész blogja

Miért jó a medence a kertben?

komment

A kert főszezonja kétségtelenül a nyár, legalábbis ha a pihenésről és kikapcsolódásról van szó, hiszen ültetni, veteményezni sokkal inkább tavasszal és ősszel lehet, azonban nem mindenki tesz egyenlőségjelet a kintlét és munka közé, így sokan vannak, akik egyszerűen élvezni szeretnék birtokuk előnyeit. Erre pedig leginkább a meleg, kánikulai hetek nyújtanak alkalmat, és nem csak a kedvező időjárás okán, hanem azért is, mert a dolgozó többség ebben az időszakban használja ki a szabadságolásokat, és ami még fontosabb, a tanítási szünet miatt a gyerekek is nyáron tudnak a legtöbbet tartózkodni a kertben.

medence_vasarlassal_kapcsolatos_kerdese_8586edd1-dade-4b50-b23b-975d56c70cac.jpg

Ott tartunk tehát, hogy meleg van, akad szabadidő is, és a kisebb-nagyobb csemeték is otthon vannak, ha épp nem táboroznak. A kert nyújtotta lehetőségek közül elsőként az alapszintű jótéteményeket lehet kihasználni, például a napozást, a füvön szaladgálást és heverést, vagy a szabadtéri játékok valamelyikét a focitól kezdve a lengőtekéig bezárólag. Adja magát azonban a kérdés, hogy a nyári melegben mivel tudna még minket kényeztetni a kert, és itt érkezik értelemszerű válaszként a medence, hiszen a vízben hűsölésnél egyszerűen nincs jobb ilyenkor, ráadásul számos szárazföldi játék egyenesen folytatható a vízben, csak ott már sokkal komfortosabb körülmények között. 

teglalap_medence_01_2000x.jpg

Elérkeztünk a medencéig, ami egy logikus válasz a forró kerti nyár adta kérdésre, de rögtön adódik a következő felvetés, milyen is legyen? A kerti medencék méret, kialakítás, vízmélység, és természetesen ár függvényében igencsak széles skálán mozognak, a nagyáruházi pár ezer forintos felfújható típustól kezdve egészen az alápincézett, saját gépházzal rendelkező, egy kisebb ház árával vetekedő profi megoldásig. A legjobb választás ebben az esetben is az arany középút, egy olyan medence, ami nem lyukad ki egy hegyesebb kavicstól, ugyanakkor nem is kerül két évnyi átlagfizetésbe. 

 

A Polimedence kínálatában ezt az arany középutat találják az érdeklődők, ami nevesítve nem más, mint a műanyag medence. Ezek a medencék hordozzák az épített medencék előnyeit vagyis nem emelkednek ki a talajból, klasszikus és elegáns látvánnyal rendelkeznek, tartósak, nem lyukadnak ki, mint a talaj felszínén elhelyezett felfújható vagy merevfalú medencék.

A kialakítási technika révén a szélek burkolhatók, akár kővel, dísztéglával vagy éppen fával, így a medence ízlésesen illeszthető bele a kert világába. A telepítés csupán pár napot vesz igénybe, ellenben az épített medencékkel, melyek akár hetekre is lefoglaják a háziakat, ráadásul jelentős földmunkával és építési feladatokkal járnak. A műanyag medence csupán egy előre kiásott mélyedést igényel, melyet a gyártó elkészít nekünk, ha igényeljük, de szakmai instrukcióik szerint akár magunk is elvégezhetjük a kialakítást.

A műanyag medence polopropilén anyagának köszönhetően az ilyen fürdő alkalmatosság tartós, várható élettartam a 15-20 év, ráadásul sérülés esetén javítható. A téliesítés sem, gond, a hideg évszakra való felkészítés egyszerűen elvégezhető, a hideg heteket probléma nélkül átvészeli a medence. Nem haszontalan megemlíteni azt sem, hogy a praktikus és örömteli napi funkciókon kívül egy ilyen telepített medence a ház értékére is igencsak jótékony hatással van, így az ingatlan eladása esetén a befektetett összeg részben vagy egészben szinte biztosan megtérül.

Hogy medence árakról is szó essen, az épített, betonozott medencék átlagos 3-4 millió forintos bekerülési árával szemben egy süllyesztett polipropilén műanyag medence már bő egymillió forintból kihozható, természetesen a konkrét ár nagyban függ a méretektől, a medence alakjától és típusától, valamint a különböző extráktól (például mozgatható tető vagy ellenáramoltató). Az említett összeg természetesen egy már használható méretű, körülbelül 6-3 méteres medencére vonatkozik, az árak felfelé és lefelé is eltérhetnek a paraméterektől függően. 

Természetesen az is sokat segíthet pénztárcánk tartalmának megóvásában, ha kihasználjuk a cég időszakos kedvezményeit. Jelenleg igencsak kedvező medence akció kecsegtet a Polimedencénél, hiszen 50%-ot elengednek a medencetest árából, ha a megrendelő homokszűrős gépészetet is vásárol álmai medencéjéhez!

 

teglalap_medence_07_2000x.jpg

 

A kerti medence, főleg ha nem a legegyszerűbb változatokról van szó, sokak szemében fényűző luxus, azonban érdemes átgondolni, hogy valóban annyira luxusdologról beszélünk-e? Az otthoni medence - amennyiben túlmutat a felfújható csobbanón - teljes egészében kiválthatja a nyári strandolásokat, hiszen ha nyakig merülésre, ugrálásra, labdázásra alkalmas medence van kézközelben, akkor miért menne bárki strandra? Utóbbi helyeken nem csak a belépőjegyek magas ára jelent problémát sokaknak, hanem a zsúfoltság, a hangzavar, és bizony gyakran a megkérdőjelezhető vízminőség is, ami kisgyerekek esetében, vagy éppen egyes krónikus betegségek esetén komoly kockázati tényező lehet. Az otthoni medence mindezt kiküszöböli, ráadásul az elérhetősége verhetetlen, nem kell strandholmit összepakolni, autózni, gyalogolni. 

A gyerekek szempontjából hatalmas előny az, hogy egy medencével könnyen otthon tarthatók, illetve ha egyébként is otthon vannak, akkor könnyen lefoglalhatók. A szülők többsége nyilván jobban örül annak, ha csemetéi szem előtt vannak, "kézközelben" játszanak, nem pedig idegen helyen, felügyelet nélkül töltik az időt. Persze a felnőttekről sem szabad elfeledkezni, egy fárasztó munkanap után, vagy egy lusta hétvégén kevés jobb szórakozás akad, mint a saját kertben való csobbanás, vízben ejtőzés. Az sem mellékes, hogy opcionális extraként telepíthető például ellenáramoltató berendezés, ami lehetővé teszi, hogy úszásra, sportolásra is alkalmas legyen a medence, akár kompakt méretben is, így nyáron az uszoda vagy a konditerem is kiváltható ilyen módon.

kormedence_01_2000x_e86d6188-5ce3-4fcb-9335-ff166222d2fe_2000x.jpg

A medencék természetesen kertészeti szempontok alapján is vizsgálhatók, értelmezhetők. Szenvedélyes hobbikertészek akár vízparti növényekkel is beültethetik a medence környékét, így az még organikusabban illeszkedik majd a kert világába. A medence izgalmas lehetőséget nyújt olyan párakedvelő fajok telepítésére, melyek egyébként a birtok szárazabb területein nem élnének meg, vagy csak szenvednének. A növények felől tekintve persze vannak megkötések is, a medence közvetlen közelébe nem ajánlott lombhullató növényeket telepíteni, valamint az erősen árnyékoló fákat is messzebb ajánlatos ültetni, hiszen ezek megakadályozhatják a medence vizének felmelegedését. A "fröccstávolságban" lévő növények jó, ha strapabíró fajok, hiszen gyakran kerül rájuk víz játék, vagy ugrálás közben, és a medencét övező pázsit is akkor lesz tartós, ha nagyobb tűrőképességű fűmag mixet használunk. A klórozott, algaölővel ellátott víz egyes érzékenyebb növényre káros lehet, így érdemes úgy összeállítani a medence és az azt övező flóra együttesét, hogy minél kevesebb bosszúság keletkezzen.

medence_telepitessel_kapcsolatos_kerdesek_4416a75d-cba7-4885-b1b6-375a26eb1e2d.jpg

A pihentető elfoglaltságok lehetősége mellett az egyéb szempontokat is érdemes megemlíteni. A kert esztétikájához nagyban hozzájárul egy medence, a már említett luxus érzését biztosítja, úgy, hogy közben - például a süllyesztett műanyag medencék választásával - valójában nem luxusszintű kiadásról beszélünk. A látványt tekintve az ilyen mélyesztett medence egyszerűen szép, a megfelelő "körítéssel", például ízléses szegélyburkolással, térköves alapra helyezett kertibútorokkal, napernyőkkel, és persze körülötte díszes pázsittal, rendezett ágyásokkal exkluzív, csodás látkép érhető el! 

A poszt megjelenését a polimedence.hu támogatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr7414892590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása