Bringás fórumon beszélgettünk a jövő kerékpáros fejlődéséről Kőbányán



A Kőbányai Bringás kezdeményezésére kerékpáros fórumot rendezett a Kőbányai Önkormányzat január 27-én a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. A fórum célja az volt, hogy a lakosság tájékoztatást kapjon a kerületet érintő kerékpáros fejlesztésekről, illetve a kerületi döntéshozók első kézből értesüljenek a lakosság igényeiről kerékpározást érintő ügyekben. A rendezvényen az önkormányzaton kívül több szervezet - Kőbányai Bringás, Magyar Kerékpárosklub, Kőbányai Torna Club SE, X. kerületi Rendőrkapitányság - is megjelent és rövid előadást tartott. 


A fórumra több mint ötven résztvevő volt kíváncsi, köztük önkormányzati dolgozók és képviselők is.

A Kerékpárosklub által szervezett Bringázz a Munkába kampányban is résztvevő D. Kovács Róbert Antal polgármester is előadott a kőbányai bringás fórumon, illetve az előzetesen és helyszínen feltett kérdésekre is válaszolt. A nagyjából 5 éve tervezés alatt álló fővárossal közös bringás fejlesztésesekkel kapcsolatban sajnos késésekről számolt be. 

A VEKOP projekt keretében épülő Rákos-patak menti kerékpárút 2021 ősze helyett valószínűleg egy évvel később készülhet el a patakparti kárpótlásos telkek elhúzódó kisajátítása miatt. A Kőbányán belüli hiányzó hálózati kapcsolatokat biztosító fejlesztések (pl. Harmat utca, Mádi utca, stb.) is 2022-re csúsznak.

A kerület mindeközben saját projekteket is tervez:

-        zárható, közterületi kerékpártárolók lakótelepeken

-        szervizpontok, pihenők

-        bringásbarát ferde szemetesek

-        támaszkodó korlátok piros lámpákhoz

-        párakapu

-        KRESZ-park fejlesztése az Óhegy parkban oktatással

-        Sportligeti fedett- és pumpapálya fejlesztése

-        iskolába, óvodába bringázást népszerűsítő programok

-        cégek ösztönzése tárolók és öltözők kiépítésére

-        elektromos teherbiciklik forgalomba állítása az önkormányzatnál

-        rendőrségi regisztráció

-        szabadidős programok a Kőbánya Torna Club és a Kőbányai Bringás közreműködésével





Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy nem történhet utcafelújítás a kerékpározás fejlesztése nélkül, amit – kijelölt bringás létesítmények esetén - ne járdára terelt biciklis forgalommal, hanem leginkább kerékpársávokkal képzeljünk el. 

D. Kovács Róbert elmondta, hogy a Kőbányai úton középre szeretné helyeztetni a villamost, ami miatt az Orczy tér tervezett felújítása a jelen tervek alapján szerinte nem épülhetne meg. A Barabás utca kerékpáros kétirányúsítását is támogatja.

Sokakat érdeklő kérdés volt a Kőbánya-Kertváros és Rákoskeresztúr hiányzó kapcsolatát megteremtő Jászberényi úti kerékpárút, ami szerepel a Kerékpárosklub fővárosi javaslatai között. A polgármester nem látta esélyesnek a belátható időn belüli megvalósulását, amire a Kerékpárosklub elnökhelyettese a kerületi önkormányzat és helyi szervezetek lobbiját kérte a főváros irányába. 

Felmerült, hogy a Jászberényi út helyett az Új Köztemető megnyitása jelenthetne megoldást, de a polgármester szerint ez az őrzés költségei és kegyeleti okok miatt valószínűtlen, hogy átmenne a temetkezési cégen. Ő ugyanakkor támogatná, ahogy a Jászberényi úti buszsáv kerékpározásra való megnyitását is.

12-en sérültek meg kerékpáros balesetben Kőbányán 2019-ben

A fórumon Czirják Csaba, a X. kerületi Rendőrkapitányság századosa beszélt a tavalyi bringás és gyalogos balesetekről. Beszámolója szerint egész Budapesten nőtt a kerékpáros érintettségű, személyi sérüléses balesetek száma 2019-ben Budapesten, de a növekvő könnyű sérülések mellett a halálos (3 db) és súlyos sérülések száma változatlan maradt.
Kőbányán 47 gyalogos sérült meg balesetben 2019-ben, és 12-en sérültek meg bringás balesetben. A legtöbb bringás baleset a Liget téri, Pongrác úti és Könyves Kálmán körúti kerékpáros átkelőben történt, ahol az autóvezetők nem adtak elsőbbséget a bringán érkezőknek. A kerület fő baleseti gócpontja egyébként a Maglódi és Újhegyi út csomópontja, számolt be Czirják százados.

Előadtak a kerékpáros szervezetek is

Barkó-Tóth Viktória a Kőbányai Torna Club „Kőbánya bringa” programjait mutatta be, amelyhez olyan kerékpározást népszerűsítő és szabadidős események fűződnek, mint az Isaszegi Kerékpáros Emléktúra, az autómentes napi programok óvodásoknak és iskolásoknak, valamint a bringás reggelik.



Balla Tamás, az éppen egyesületté szerveződő Kőbányai Bringás elnöke elmesélte, hogyan nőtte ki magát egy lelkes baráti társaság helyi mozgalommá, amely a kerékpározás népszerűsítését tűzte ki célul közösségépítés és szabadidős programok szervezése segítségével. Tavaly számos eseményt szerveztek önállóan és partnerszervezetekkel – többek között a Kerékpárosklubbal – együtt, amelyek gyerekeket, családokat, túrázni, kulturálódni vágyókat egyaránt megmozgattak. 2020-ra sem maradunk izgalmas kerékpáros programok nélkül Kőbányán ígéretük szerint.



„A kerékpározás, a gyalogos közlekedés, a közterek fejlesztése során elsősorban az autózással kell foglalkoznunk.” mondta Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettes-szóvivője. Régóta tudjuk, hogy az autóközpontú várostervezésnek olyan káros mellékhatásai vannak, mint a hatalmas helyigény, a balesetveszély, a légszennyezés és a zaj. Kőbánya sem volt mindig autós városrész – igaz, kutatásokból tudjuk, hogy az emberek többsége nem autóval közlekedik a mindennapok során. Érdemes feltenni a kérdést, hogy mire való a város, mit várunk tőle, és ehhez képest mit kapunk? 




Halász Áron szerint a kerékpározás fejlesztésével, az emberi tényező középpontba emelésével sokat nyerhetnek az itt élők, hiszen ahol jó kerékpározni, ott elmondható, hogy jobb is élni, erre számtalan példát lehet felsorakoztatni az élénkülő kiskereskedelemtől a felszabaduló közterületekig. Ahhoz, hogy mindenki élvezhesse a kerékpárbarát város előnyeit, nem a múltban elképzelt jelen szerint, hanem a jövő igényei szerint szükséges terveznünk a városaink köztereit. 

Ezt a gondolatmenetet folytatta helyi vonatkozásokkal Csanádi György, a Kerékpárosklub Kelet-Pesti Területi Szervezetének titkára. A Kerékpárosklubnak van helyi aktív csoportja, amelynek célja, hogy Kőbányán is legyen elérhető a kerékpározás bárki számára. Ehhez olyan bátor lépéseket szükséges tenni, mint az általános forgalomcsillapítás valamint a főútvonalak kerékpározhatóvá tétele. Kőbánya kerékpárút-hálózata ma vegyes képet mutat: míg például Óhegy elfogadhatóan kerékpározható, addig vannak olyan hálózattól elzárt városrészek, mint Kőbánya-Kertváros vagy a Pongráctelep, ahol komoly akadályokba ütközik az, aki nyeregbe ül, és például Kőbánya központját szeretné megközelíteni bringával. Ezt megerősítették az ezeken a városrészeken élők, hiszen a fórum végén rengeteg kérdés merült fel, hogyan tudnánk javítani az érintett területek kerékpározhatóságán.



Csanádi György azt is hangsúlyozta, a helyi területi szervezet hatékonyan tudja előmozdítani a bringás fejlődést az országos szervezet szakmai támogatása és az önkormányzat nyitottsága, partnersége révén. Javaslatainkra egyes helyszíneken már raktak ki, illetve cseréltek le bringatámaszokat, valamint az ismeretterjesztés, szemléletformálás tekintetében is hamarosan előrelépünk, ugyanis előkészítés alatt van a Kerékpárosklub Kisokos kőbányai változata.




Érdemes még elolvasni a Pongrác Egyesület minden részletre kiterjedő tudósítását, valamint a fórum előtt összeállított kérdés- és javaslatcsomagukat is.