A „csak apa” jelenség

Van az a korszak, amikor a kisgyerek mindig csak apával akar lenni. Ez állhat abból, hogy amikor apa otthon van, anyát teljesen kizárja és csak apa az érdekes, vagy abból, hogy bizonyos dolgokat csak és kizárólag apával, másokat csak és kizárólag anyával hajlandó csinálni. Mi okozza ezt a viselkedést?

Maga a jelenség ugyan furcsa, de teljesen ártalmatlan. Az okok sokrétűek és a gyermek nemétől és korától is függenek.

Szociális fejlődés Nagyjából 1 éves kor körül a kicsi szociális készségei dinamikus fejlődésnek indulnak. Míg korábban anyával volt a legerősebb kötődése, most érdekes lesz mindenki más. Többnyire a vele együtt élőket látja a leggyakrabban (apa, testvérek, esetleg nagyszülők), ezért ők is fontosak lesznek az életében. A legtöbb első gyermekes családban apával találkozik leggyakrabban a kicsi anyán kívül, az ő személye elkezd egyre izgalmasabb lenni. A kicsi vágyik a változatosságra, ezért apa jelenléte különleges lesz és amikor ott van, makacsul ragaszkodhat hozzá, hogy csak vele akar lenni.

Az anya ilyenkor mellőzöttnek érezheti magát, gyakran tapasztalható, hogy a kicsi apa jelenlétében teljesen elutasítja őt. Ezt mindenki másként éli meg. Van, aki élvezi a szabad perceket, van, aki pedig úgy érzi, elutasítja őt a gyerek, nem szereti már. Ez persze egyáltalán nem igaz! Valójában arról van szó, hogy a kicsi még vagylagosan gondolkodik. Vagy apával vagyok vagy anyával. Amikor veled van, akkor te vagy a legfontosabb a számára, amikor apa is ott van, akkor mindenki mást kizár. Ez semmit nem mond el az anyához való kötődéséről, ugyanúgy szereti őt is, csak most átmenetileg apa személye izgalmasabb. A lelkesedés idővel csitul, ahogy egyre több új személy, kis barátok, óvónénik, nagyszülők, testvérek, kerülnek be a kicsi életébe.

Az önállóság fejlődése A „csak apa”-jelenség 1-2 éves kor között az önállóság fejlődésének szimbóluma is egyben. A kicsi ilyenkor folyamatosan próbálgatja az akarata, a függetlensége határait, de még támaszra szorul. A függetlenedés első jele, hogy másik támaszt keres anya helyett, azt aki szintén sokat van a közelében: apát. Nem azért van vele, mert anyára már nincs szüksége, hanem azért, mert vele mást és másként élhet meg, gyakorolgathatja az önállóságot.

Az is lehet, hogy ugyanez a helyzet belőle mást vált ki, és mindent csak anya csinálhat vele, mert apa távozása jobban megviseli, mint amennyire a jelenléte érdekes, ez a gyermek temperamentumától és a családi viszonyoktól is függ (ha anyát megviseli, hogy apa elmegy otthonról, feszült vagy emiatt, depressziós, az a kicsiben is ellentmondásos érzéseket okozhat).

Gyakrabban jelentkezik a „csak apa” jelenség a szociálisan lassabban fejlődő, introvertáltabb gyerekeknél, akik szeretnek alaposabb és mélyebb kapcsolatot építeni egy-egy emberrel.

Kislányoknál az óvodáskor folyamán valamikor jelentkezhet a „csak apa”-időszak. Ők ugyanis ekkor kezdik el felfedezni a szerelem érzését és ennek a fő tárgya lehet apa a „szőke herceg” 🙂 Ilyenkor szokták tapasztalni az anyukák, hogy a kislány apánál bármit el tud érni, „udvarol neki”, miközben az ő szavuk semmit sem ér. Ez a jelenség szintén csak átmeneti és nem szabad „hűtlenségként” megélni egyik oldalról sem. Pont az óvodáskor az, amikor már a korábban kevésbé bátor apukák is már tudnak mit csinálni a gyerekkel, ezért gyakran az apukák is élvezik ezt a helyzetet és a személyük iránti rajongást. Az érzékenyebb anyukák ilyenkor féltékenységhez hasonló érzelmeket érezhetnek, de valójában nincs mire féltékenynek lenni, élvezd a helyzetet!

Kisfiúknál a nemi identitás felfedezésének része lehet a „csak apa” időszak. Ez általában egy-egy tevékenységre korlátozódik, amit kifejezetten jó apával csinálni. Pl. barkácsolás, kertészkedés, focizás vagy akár az esti fürdés vagy altatás, és gyakran megjelenik mellette a „mi fiúk”, mint érvelés. Óvodáskorban és kisiskolás korban ez nagyon határozott lehet, a gyermek ki is fejti néha, hogy „a fiúk ilyenek, a lányok meg olyanok”. Ez gyakorlatilag az identitáskeresés része, a kicsi ismerkedik vele, mit jelent fiúnak és lánynak lenni és átmenetileg túlzásba viszi.

A „csak apa”-jelenség önmagában tehát ártatlan dolog, problémát az jelent, ha túlságosan érzékenyen éljük meg, ha nem megfelelően reagálunk rá. Ilyenkor az önismereti hátteret kell megnézni:
– Miért zavar téged, hogy a gyerek annyira ragaszkodik az apjához?
– Miért érzel féltékenységet a gyerek kapcsán?

Van, amikor az elengedéssel kapcsolatos nehézség áll a háttérben, olyan jó együtt lenni, olyan jó anyaként gondoskodni – és ezt nem szeretnéd elveszíteni.
Máskor a párkapcsolat bizonytalansága áll a háttérben: tudat alatt attól félsz, elveszíted a párodat.
Van, amikor az anya neheztel az apára és ezért érzi úgy, hogy nem jó, ha a gyerek túlságosan kötődik hozzá.
Ha nagyon erőteljesek ezek az érzelmek és nem tudsz megbarátkozni a gyermeked túlzott apa iránti rajongásával, mindenképpen érdemes felderíteni ennek a pszichés hátterét.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

11 Comments

  • AggódóAnyuka

    2019. július 08. hétfő

    Kedves Ági!
    Már nagyon sok cikkedet elolvastam, de még nem erősítettem meg magam. Levelemben egy vallomással tartozom magamnak is. Kislányom most 11 hónapos. Baba kora óta nagyon figyeltem rá, cumija nem volt, valahogy mindig anélkül megoldottuk, hogy neki a legjobb legyen. Fél éves korától alszik külön, gond nélkül saját szobájában, heti talán 1 éjszakai ébredéssel. Nagyon bátor, felfedező, jókedvű baba. Nagyszülőkkel mi igazából együtt lakunk, ikerházban. Ahogy nőtt a baba, láttam mennyire szeret önállóan is játszani, nagyszülőket szereti, heti pár alkalommal rájuk bíztam, kb. kétszer fél napra, illetve majdnem minden este együtt vagyunk velük, átjönnek, mi addig apukával befejezzük a háztartási teendőket, bevásárolunk stb. Ez kb. 1-1,5 óra. Nagymamánk szuper, kreatív, jókedvű, okos! Amikor vele van, hihetetlen élményeket ad neki. Amikor mi voltunk egyedül itthon (és itt jön a vallomás része), bizony néha csak mászott/jött mellettem, teregettem ilyenkor, olvasgattam hozzátáplálásról neten, készítettem ételeit (üvegest még nem annyira evett). Nagyon igyekeztem a rendre figyelni, férjemnek ez nagyon fontos, hogy megmaradjon. És úgy érzem „kihasználtam”, hogy ő ilyen önállóan pakolászik, néha picit úgymond nyekereg, de mignid adtam a kezébe valami érdekeset, beszéltem hozzá folyamatosan, végig amíg jöttünk-mentünk a házban. De ez azért nem az a direktben együtt töltött face to face minőségi idő volt úgy érzem. Talán 2 hónapig tarthatott? Próbálom felidézni, mióta „kényszeríthetem” ilyen önállóságra, de csak szomorú leszek. Persze játszottunk is, de közel sem annyit, mint nagymamával. Most igazából ha mi elmegyünk apával majdnem egy napra (egyszer történt ez meg) nem keres ha elmegyünk és nem örül, ha megjövünk! Rám néz és játszik tovább. Megszakadt a szívem. Ha mamához kimegyünk, míg a kertben dolgozik már repül ki a kezemből. Felkelés után, napközben is mondogatja: mama és jól is használja, mert közben anyósomék ajtaja felé néz. Vagy ha látja a kertben akkor is mondja rá és sikongatva örül. Voltunk orvosnál, ahol megijedt és leguggolt és úgy szomorkodott, ez még korábban volt, mászását akarták megnézni és kb. 1,5 méterre voltam tőle, nem jött oda „mentségért”. Félek, hogy ő ambivalens vagy elkerülő kötődésű lett már most? Ha most megfogadom, hogy szinte mindent hátrasorolok, és intenzív játékkal telik a nap nagy része akkor fog nekem örülni, szeretni, legalább észrevenni, ha elmegyek? Fog úgy reagálni rám, mint az egyébként szuper nagyinkra? Nagyon szomorú vagyok, valamit így az első életév majdnem betöltésekor már végletetsen elrontottam 🙁

    • Vida Ágnes

      2019. július 14. vasárnap

      Nem rontottál el semmit 🙂 A kislányod az átlagosnál önállóbb és szociálisabb, ezért sok emberben bízik, szívesen van velük és érdekesnek tartja őket. Ettől még bízik benned is és szeret, csak a te jelenléted természetes a számára, ezért nem örvendezik külön a te jelenlétednek, míg másokénak, akik nincsenek ennyit vele, igen. Nagyon jó anyuka vagy, amit pont az mutat meg, hogy a kislányod ennyire mer bízni másokban 🙂

  • Averill

    2018. november 27. kedd

    Kedves Ági!

    A kislányunk két éves múlt, most költöztünk másik városba, ami gondolom, megviseli őt. Korábban is jellemző volt rá, hogy nagyon apás volt, pontosabban mivel az apját látja ritkábban, ő az érdekesebb, izgalmasabb. Ha néha elmentem pár órára tőle, én is éppen úgy hiányoztam neki. De nem most! Jelenleg ott tartunk, hogy teljesen elutasít. Ha az apja kimegy a szobából, sír és nem tudom megvigasztalni, eltol magától. Mintha csak apa lenne a biztonság az életében. Aggódok, hogy valamit elszúrtam, rossz kötődést alakítottam ki benne vagy nem tudom.
    Köszönöm a válaszodat előre is!

    • Vida Ágnes

      2018. november 29. csütörtök

      A kislányoknál lehet ilyen átmeneti „csak apa” időszak. Ennek nem az az oka, hogy elrontottál volna valamit, egyszerűen csak ahogy önállóbbá válik a kislányod ezzel próbálja kifejezni, hogy lassan leválik rólad. Természetesen nem válik még le teljesen, nem szakad el tőled, szimplán csak élvezi az önállóságot és apa társaságát. Talán egy kicsit túlzásba is viszi az iránta való rajongást, de ez elmúlik majd. Nyilván a költözés okozta változás is kihatással van a viselkedésére, de ez elmúlik majd. Próbáljatok minél többet vele hármasban játszani, és amikor sír apa miatt, ha el is tol magától, maradj mellette, vigasztald.

  • Annamaria Honos-Lang

    2017. június 12. hétfő

    Nagyon jó kis írás (mint mindegyik):)
    Az anya által érzett féltékenység oka szerintem az is lehet még, hogy az zavarja, hogy ő dolgozik keményen a gyerekkel, de apa aratja le a babérokat. Nálam ez volt az egyetlen negatív érzés ezzel kapcsolatban, amikor a lányom elkezdett apásodni. Kicsit olyan volt, mintha a munkahelyen én végeztem volna a kulimunkát, majd az egyik munkatársam prezentálta volna a főnökségnek az eredményt, és zsebelte volna be az elismerő pillantásokat/vállveregetéseket. 🙂

  • Zsuzsa

    2017. június 07. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányom 10 hónapos. 8 hónapos korában kórházba kerültem 2 hétre. Addig igény szerint szopott, akkor nem szoptathattam, utána nem volt olyan lelkes, nem erőltettem, elmaradt a szoptatás. Ez alatt a 2 hét alatt az apjával volt folyamatosan, nagyon jól boldogultak egymással. Minden nap találkoztunk a kórházban rövid időre. Azóta ha együtt vagyunk, az apját preferálja, hozzá kéredzkedik, nagyon örül neki, ha vele lehet. Akár sír is, ha elveszem tőle. Kivétel ez alól a babaúszás, akkor az én kezemben akar lenni. Ha nincs itthon apa, akkor velem is szívesen van, sokat nevet, játszunk. Ennek az oka, hogy megingott a bizalma, csalódott bennem, vagy ez normális jelenség? Ez maradandó nyomot hagy benne?

    • Vida Ágnes

      2017. június 12. hétfő

      Nyugi, ez nem azért van, mert csalódott benned, egyszerűen csak ebben a 2 hétben elkezdett kötődni apához is. Téged is szeret és őt is 🙂 Ez így van jól, örülj neki, hogy mindkettőtökkel jó kapcsolata van!

      • Orsi

        2019. május 20. hétfő

        Kedves Ági!

        Nálunk hasonló helyzet alakult ki, de mégis kicsit más. Nem rég felvette a 10 hónapos kislányom azt a szokást, hogy ha valamelyik nagymamáját meglátja, annyira örül, hogy átkéretszkedik hozzá(juk) akár tőlem is, játszanak, jól elvannak, és ha visszavenném őt (mamának dolga akad, vinném szopizni stb) legtöbb esetben sír, vissza akar menni/nem akar jönni hozzám… Persze ez pár perc alatt rendeződik, mamák hiányában sokat játszunk, nevetünk, tudom hogy szeret a kislányom, csak ezeket nem tudom hova tenni, ilketve olykor rosszul is esik ez nekem.
        Hozzátenném, hogy egyik mamát (édesanyámat) napi szinten látja, együtt élünk, másik mamát (anyósomat) hetente, két hetente látja, de senkin/senkivel nem nevet akkorákat, mint ezzel a mamával, gyakorlatilag akármit csinál, mond anyósom, az mindig vicces, én neg sokszor mindent megteszek, hogy jópofa legyek, és nem is nevet…

        • Vida Ágnes

          2019. június 01. szombat

          Ebben a korban kezdenek el a babák mások után érdeklődni és természetes, hogy lesznek „kedvenceik”, olyan emberek, akik valami miatt érdekesebbek nekik, ez egyáltalán nem baj és nem ellened szól, egyszerűen csak az a mama valami miatt most izgalmasabb neki, mint mások.

  • Háder Adriána

    2017. május 31. szerda

    Kedves Ágnes!

    Olvastam a cikkben, hogy egy éves kor körül a babák elkezdenek az apuka felé is nyitni.
    Nálunk ez fordítva van. 14 hónapos a lányom és mindig velem akar lenni. Az apjával csak akkor van el nagyjából, ha én nem vagyok a közelben. Egyébként nem akar az apánál maradni, nekem hozza a játékokat játszani.

    Tudna segíteni, hogy mi lehet az oka és hogyan tudnánk ezen változtatni?

    Köszönöm válaszát!

    Adriána