Free Music!

A UPC tulajdonosa mentette meg a világ vezető online rádióját

2017. június 23. - Pléh Dániel

Nagyjából egy hónappal ezelőtt  írtunk a világ legjelentősebb online rádiójának, a Pandora-nak az ismét felerősödött hányattatásairól és arról a nagyon nehéz 30 napról, ami a cég előtt állt. A 30 nap – sőt kevéssel több is- letelt, valóban felettébb rázós volt ( ami a tőzsdei árfolyamot illeti biztosan) és valamilyen értelembe megoldás is született, nagy kérdés milyen.

pandora_newlogo_1.jpg

Szigorúan a híreket idézve: A Sirius XM és tulajdonosa a Liberty Global 480 millió dollár értékben  fektetett be a Pandora-ba Tőzsdei cég lévén, mindez részvényvásárláson keresztül zajlott le, azaz a Sirius XM 172.5 millió dollár értékben vásárol majd A sorozatú Pandora részvényeket , a fennmaradó részt pedig a piacon vásárolja majd meg, jövő év februárjáig. A tranzakció révén a Sirius XM mintegy 16-18%-os tulajdonosává válik a kaliforniai on-demand rádiónak és 3 új tagot delegálhat majd a rádió igazgatótanácsába. A befektető ugyancsak vállalta, hogy 18 hónapig nem fog további részesedést vásárolni a Pandora-ban illetve, hogy a jövőben  nem növeli részesedését 31% fölé az igazgatótanács tudta nélkül.

A Sirius XM

A Sirius  Satellite Radio tulajdonképpen egy holding, amely három részből áll, a Sirius Satellite Radio, XM Satellite Radio, és Sirius XM Radio cégekből.  A három cég közül a legidősebb az 1990-ben alapított Sirius Satellite Radio, amely aztán végül, 2003-ben kezdte meg a működését és alapvetően  a kábeltelevíziók üzleti modelljén alapuló rádiószolgáltatást nyújtott és nyújt.  Mindez lényegében hirdetésmentességet illetve minden tartalom teljes formájában való  megjelenítési lehetőségét ( pl. explicit tartalom kisípolás nélkül)  teszi lehetővé. A 2002-es indulás után 2004-re vált teljes Egyesült Államokban elérhetővé a szolgáltatás, majd pedig 2006-tól Sirius Internet Radio néven  előfizetői számára valamennyi rádiójuk tartalmát az interneten is elérhetővé tették.

sirius_svg.png

Az XM Satellite Radio tulajdonképpen a Sirius vetélytársának volt mondható, 2001-es indulása óta Ugyanazzal az üzleti modellel, hasonló számú csatornával és árazással működött. Így nem meglepő, hogy a két cég, hosszas tárgyalások után 2008-van egyesült, Sirius XM Radio néven. Az egyesült cég aztán majdnem csődbe is ment ugyanazzal a lendülettel, melytől csak a Liberty Media 500 mlilió dollárt meghaladó kölcsöne mentette meg, melynek révén a távközlési és média óriás 40%-os tulajdonosa lett az egyesült cégnek.

Az egyesülés utáni nehézségeken 2009-ben kezdett el túllendülni a cég, amikor is az újonnan eladott autóknál 60%-os piaci részesdéssel bírt, azaz 10-ből 6 eladott új autó  technikailag képes volt a műhold alapú rádióadás vételére ,köszönhetően annak, hogy olyan autógyártókkal kötöttek megállapodást, mint a General Motors, a Ford,a  Toyota,a Kia, a Bentley,a BMW, a Volkswagen, a Nissan,a Hyundai vagy éppen a Mitsubishi. Piaci adatok alapján 45%-uk aztán előfizetővé is vált. Ennek köszönhető, hogy az egyesülés idején meglevő 14-15 millió  előfizetőről 30 millió fölé emelkedett, 2018-ra pedig több, mint 100 millió gépjárműben lesz elérhető a cég szolgáltatása.

A befektetéssel egy időben a Pandora ugyancsak bejelentette, hogy  eladja az Eventbrite számára a 2015 végén megvásárolt online jegyértékesítő szolgáltatást. A Ticketfly-t 200 millió dollárért.

Eddig a hivatalos rész, nézzük mit is jelent ez a valóságban. Elsősorban azt, hogy a Pandora esetleges közvetlen  pénzügyi gondjai  és egy esetleges csőd veszélye elhárult, hiszen a tranzakciók eredményeként a Pandora közel 800 millió dollár készpénzzel gazdagította mérlegét.   Nyilván azt is jelenti, hogy hosszú távon a Pandora a Sirius XM  tulajdonává válhat. ( a hírek arról szólnak, hogy a Sirius  felvásárlási ajánlattal kereste meg a Pandora-t, azonban a 8 dolláros részvényenkénti árast elutasította Pandora menedzsmentje)  

Kérdés, hogy mennyi idő alatt, de túl ok kétségünk ne legyen afelől, hogy lényegében a Liberty ezzel a befektetéssel átvette a hatalmat a Pandora felett. A 3 új igazgatósági tag egyike, ugyanis a board elnöke , aki feltehetően maga a Liberty CEO-ja, Greg Maffei lesz.

Az a Gerorge Maffei aki egy közelmúltbeli  nyilatkozata kapcsán maga jegyezte meg, hogy „ nem tudom lehetnék-e ennél kevésbé optimista a streaming szolgáltatásokkal kapcsolatban” Mindez nem sok jót jelez előre, márha a Pandora esetleges hosszabb távú streaming piaci terveit nézzük…

S hogy mi is akkor Maffei és a Liberty terve? Alapvetően az, hogy a Sirius XM és a Pandora közötti szinergiákat kiaknázzák. Azon a játéktéren ugyanis, ahol a Pandora igazán erős, ott a Sirius jelentéktelen szereplőnek számít.  Ez pedig  hirdetések és a digitális interaktív rádiók piaca. A két cégben rejlő szinergiák  persze nem csupán a ebben merülnének ki.  Míg a Sirius alapvetően előfizetéses modellben működik, addig a Pandora pont a hirdetésekkel szponzorált modellben erős . Az azonban valószínűnek tűnik, hogy a mostani vezetéssel ellentétben maffei nem a streaming szolgáltatássá alakulásaban látja a jövőt...

S hogy mindezek alapján é ismeretében jó dealt kötött-e a Pandora? nehéz kérdés.. A befektetők egyelőre nem nagyon kedvelik a megállapodást, ebben persze komoly része van a Maffei és cége által adott, folyamatosan csökkenő értékelésnek… ( 15 ->10 -> 8 USD/ részvény) Az is bizonyos ellenben, hogy a Pandora pénzügyileg innentől fogva stabil, nem csak idén, jövő évben is.  Az persze egy ,másik kérdés, hogy ez a befektetés mit jelent a Pandora menedzsmentje, különös tekintettel Tim Westergreen alaptó számára…Jó eséllyel egy nagyon sok tekintetben más Pandora-t, mint amit ő  elképzelt és amire  mindent feltett az elmúlt egy évben…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr1212583253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása