Free Music!

Személyre szabható zenei élménnyel támad a Google Music

2017. július 29. - Pléh Dániel

A Google egyszerre sikeres és egyszerre sikertelen  digitális zenei téren, attól függően, hogy honnan közelítjük meg a témát. adja magát logikusan az igen válasz a Youtube által, azonban ha a Google Musicot nézzük, akkor már egyáltalán nem biztos, hogy igen lenne a válasz. Ezt valahol érezheti a Google, nem véletlen, hogy idén az év elején arról szóltak a hírek, hogy a cég összevonta digitális zenei szolgáltatásaiért felelős csapatokat

google-music-app2.jpg

A Google kevésbé sikeres terméke a Google Music, amely hagyományos streaming szolgáltatásként nem túl sikeres, annak ellenére, hogy a Google nem kevés energiát fektet a szolgáltatás fejlesztésébe és a többi Google zenei szolgáltatással való harmonizációba.

A streaming szolgáltatások- így a Google Music számára is- az egyik legnehezebb és legégetőbben megoldandó terület az újfajta zenék megismerésének támogatása. A Google első lépése ezen a téren a rádió jellegű tartalmak integrálása volt, még 2 évvel ezelőtt, a második pedig most következett el, és alapvetően a Spotify napi frissítésű listáira próbál válasz lenni.  A New release radio névre hallgató  adó funkcionalitást tekintve ugyanazt nyújtja, mint a Spotify: a hallgató korábban kedvelt előadói alapján állít össze az új megjelenésekből egy rövid listát.

google20play_mobile_width-900-796x796.pngA funkció globális megjelenése előtt a Google tesztelte az új funkciót a Samsung- al tető alá hozott együttműködésben már tesztelte, és az ott kapott , alapvetően pozitív visszajelzések ismeretében  döntött a piacra vitel mellett.

Az új funkció természetesen jó, ezt elvitani nem lehet, mintahogyan azt sem, hogy  mindez a Songza által nyújtott  lehetőségek egy újabb okos kihasználást jelentik. Mégis, adja magát ( még mindig) a kérdés: Mit is szeretne pontosan a Google a Google Music-kal? Hiába integrálták a Youtu8be  és a Google All Access csapatait, hiába  van integrálva a Youtube Red-del is, az embernek folyton az az érzése, minthogyha  másodlagos szerepe lenne csupán a Google nagy zenei birodalmában. Ha pedig ez valóban így van, akkor hosszú távon a Google számára egyetlen logikus lépés létezik,létezhet: a szolgáltatás bezárása.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr7712672107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása