Free Music!

Továbbra is sok a bizonytalanság a Facebook zenei tervei körül

2017. szeptember 26. - Pléh Dániel

A Facebook, mint a közösségi média domináns cége, mégis, zeneipari kapcsolatai  minimálisnak minősülnek, minősülhettek korábban.  Mark Zuckerberg cégének  aktív zeneipari szereplőként való belépéséről fonák módon pont Mark Zuckerberg egy korábbi mondata alapján  spekuláltak sokan, sokáig.

facebook-music-stories.png

A Facebook nem vásárolta meg a Pandora-t, se a Spotify-t, de még csak a prémium videómegosztót, a Vevo-t sem  és a a jelek szerint  inkább egyfajta prémium forgalomterelő szerepet töltött és töltene be. Pedig a világ zeneipara, az élükön a kiadókkal hosszú évek óta vár arra a pillanatra, hogy a Facebook, mint  eleinte a social media, ma már talán az egész internet legmeghatározóbb szereplője  igazán komolyan és érdemben belép a  zeneipari szereplők közé.

Az eddigi távolságtartó magatartást ugyanakkor felülírni látszik a videó és az instant messaging piac vezető pozíciójáért indítandó küzdelem. A különböző hosszúságú videótartalmakért és az azokban való hirdetések elhelyezéséért folyó harc azonban újból a zenei videó tartalmak felé mozdíthatja el a világ legnagyobb social szolgáltatását, mindez pedig lényegében azt jelentheti, hogy a Facebook is zeneipari szereplővé válik.

A Facebook Messenger lehet a legnagyobb zenei megosztó alkalmazás

Alig 1 héttel ezelőtt írtunk arról, hogy a Spotify folyamatos útkeresése részeként és persze növekedése érdekében újabb területre, ezúttal a zeneipar következő brutális növekedési területének tűnő zenés üzenetküldési piacra tervez belépni. Arra a piacra, ahol már eddig is komoly szereplők vetélkedtek és amely piacot az a Facebook dominálta, amely viszont eleddig nagyon óvatosan bánt a zenei tartalmakkal és az integrációra helyezte inkább a hangsúlyt.

 

Mindez nem teljesen új keletű,  Mark Zuckerberg cége már  idén tavasszal meghirdetett olyan pozíciókat, amelyek azt sugallták, közeleg a nagy pillanat. Azóta pedig  Tamara Hrivnak már át is vette a  zenei feladatok vezetését. Ami egyelőre még mindig nem érkezett el és a jelekből arra lehet következtetni, hogy magasa Facebook sem döntötte még el, milyen irányt is szeretne választani.

Az egyik lehetséges irány egyértelműen a saját szolgáltatás indítása lehetne.  Ezen a téren  az első lépés minden bizonnyal egy saját videó szolgáltatás indítása lenne ( ami  tulajdonképpen a Facebook Watch indulásával már meg is történt) A kiadói megállapodások azonban továbbra is hiányoznak, így a Facebook egyre kellemetlenebb helyzetbe kerül.  

A szituáció abszolút hasonló ahhoz, amibe a Youtube került mintegy 10 évvel ezelőtt. A Facebook is gőzerővel dolgozik saját video felismerő rendszerén, de a helyzetet addig is kezelnie kellene.  A természetesen meg nem erősített hírek szerint a Facebook több száz millió dollárt ajánlott a kiadóknak  arra, hogy a zenefelismerő megoldásának elkészültéig is hozzáadhassanak zenéket a felhasználók videóikhoz.

 

Akvizícióval gyorsabb?

Mark Zuckerberg és a Facebook számára olyannyira fontos, hogy bebiztosítsa, hogy az előadók jussukhoz jussanak, hogy egy akvizíciót is végrehajtott ezen a téren az elmúlt hetekben. A Source 3 – hiszen róluk van szó- az egyik legígéretesebb szereplő az amúgy is egyre népesebb zenei jog menedzsment piacon.  A 2014-ben alakult cg eleinte 3D nyomtatáshoz kapcsolódó szerzői jogban szeretett volna érvényesülni és ezt bővítette aztán zenei tartalmak irányába. A cég hitvallása alapján azt ígéri, hogy segít felismerni, rendezni és elemezni a szerzői jogi védelem alá tartozó tartalmakat. Ezt támogatandó több körben mintegy 4 millió dollár kockázati tőke érkezett eddig hozzá .

source3_workflow.png

A Facebook számára azonban lehet, hogy nem is (csak) a Source3 technológiája, sokkal inkább  szakemberei lehetnek fontosak. Az alapítók- Patrick F. SullivanBenjamin Cockerham és Scott Sellwood  - mindannyian komoly ismeretekkel rendelkeznek a Google szerzői jogi megoldásai kapcsán, ami  a fent említett okokból roppant fontos és értékes tudás lehet a Facebook számára.

facebook-rights-manager.png

A Menlo Park-i cég ugyanis szeretné, hogyha tavaly télen piacra vitt, a Facebookra ipari mennyiségben feltöltött lopott videók kiszűrését elősegítő Facebook Rights Manager alkalmazása idővel ugyanarra a szintre fejlődne, mint a Youtube Content ID rendszere.

 

A pillanat mindenesetre mondhatni tökéletes a Facebook számára, hiszen a Youtube-ot minden felől támadások érik, mind a kiadók, mind a PewDiePie botrány miatt a média felől, a Vine egy helyben toporog, a Snapchat meg egyértelműen megtorpant.

A videó szolgáltatás indítása persze csak közvetve jelenti a Facebook  zeneiparba való belépését. Egy az eddigieknél is frissebb pozíció kiírás alapján minden jel szerint a közösségi óriás célja még mindig inkább az lenne, hogy megállapodjon a legjelentősebb  zenei szolgáltatókkal arról, hogy a forgalomterelésért és az integrációért cserében milyen bevétel részesedést kaphatna a Facebook.  

És persze ne feledkezzünk meg arról, amiről már februárban említést tettünk itt a blogon: A Facebook-Youtube videó csatát könnyen eldöntheti az, hogyha a jelenleg alapvetően a Youtube-al szimbiózisban élő, egyre markánsabban növekvő Vevo esetleg valóban a Facebook-al  köt partnerséget.  

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6812660095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása