Free Music!

Új tulajdonosa lökheti a szakadékba a vezető online rádiót

2017. november 30. - Pléh Dániel

A Pandora saga az nyár elején, a Sirius Xm tuladonrész vásárlásával (egy időre)) bizonyosan lezárult.  Mindenki, beleértve minket is kíváncsian várta, hogy mik lesznek majd az új tulajdonos első lépései, a menedzsment csere után. Egyelőre annyi érződik, hogy a Liberty mindent, amit a korábbi menedzsment elkezdett, félbehagyja vagy törli és ha nem is gyorsan, de cserélgeti a top menedzsment tagjait.

pandora-music-ipad.jpeg

A Pandora azonban tőzsdei cég, így hiába a (külsőre legalábbis) nyugalom, a folyamatok, a Pandora, mint szolgáltatás eredményei pont elég muníciót adnak a befektetőknek a tőzsdei árfolyam és ezáltal a cég értékének mozgatásához. A befektetők pedig éltek ezen jogukkal, nem is akárhogyan, borzasztó durván elbántak a cég részvényeivel!

Mindez a jelek szerint csak a kezdet volt, az átalakítás ugyanis gőzerővel zajlik. Ennek részeként a Pandora bezárta valamennyi nem tengerentúli irodáját, így az Új-zélandi és az ausztrál  zenekedvelőknek is meg kell barátkozniuk a gondolattal,hogy nem használhatják majd   a szolgáltatást.

Amint látható, nyár eleje, azaz a Liberty akvizíció óta a Pandora részvények- és ezáltal a cég- értéke a felére csökkent. Különösen brutális, ami november elején az aktuális negyedéves jelentés bemutatása után történt a részvénnyel.

pandora_stock_1706-1711.jpg

Hogy mi volt a befektetői pánik elsődleges oka? Alapvetően az a mérőszám, amely mérőszámot jó ideje a leginkább figyelemmel kísérnek a befektetők. Ez pedig az aktív felhasználók száma. Ez a mutató azért fontos a befektetők számára, mert egyrészt jól mutatja, hogy mekkora is valóban az a tömeg, amely számára a kaliforniai cég hirdetéseket értékesít. Másodsorban- és  ez a  fontosabb-  jól mutatja, hogy a streaming szolgáltatások mennyire veszélyeztetik a Pandora  felhasználó táborát és mennyien pártolnak át hozzájuk az on-demand rádiótól.

pandora_listeners_2017.jpg

A rövid válasz, hogy egyre többen! A harmadik negyedévben a Pandora aktív hallgatóinak száma a 74 milliót sem érte el, ami a legalacsonyabb érték 2014 óta! Ami talán ennél  is aggasztóbb, hogy a cég a tavalyi negyedik negyedév óta közel 7 millió  aktív felhasználót veszített!

Mindez talán még elviselhető és elfogadható lett volna a befektetők számára ( hiszen alapvetően a hosszú távú kilátásokat tükrözi)  ha  a rövid távú adatok biztatóak. De azok sem voltak azok. A kaliforniai rádió a harmadik negyedévben kicsit több,mint 275 millió dollár hirdetési bevételt realizált, ami alig több, mint a tavalyi év ugyanazen időszakában mért 273 millió dollárt.

pandora_salesgrowth.jpgMindez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy lényegében megállt a cég fő bevételi forrását jelentő hirdetési bevételek növekedése. Ezek az elmúlt években, ahogy az ábra is mutatja eleinte meredek, de később is kétszámjegyű mértékben növekedtek éves szinten, jelezve, hogy a Pandora üzleti modelljének bevételi oldala működőképes. Úgy tűnik mostanra ez is megváltozott.

Mindez pedig azzal megerősítve, hogy a harmadik negyedévben 66 millió dolláros veszteséget termelt a cég, már nagyon csúnya képet festenek. A Pandora ugyanis az elmúlt, alig 4 év során összesen mintegy 1 milliárd dollár veszteséget termelt.

Ez önmagában is roppant negatív hír, de azt hozzátéve, hogy ennek az egy milliárd dollárnak a 70%-át 2016-ban és 2017 eddigi részében szedte össze a szolgáltató, akkor bizony egy a Soundcloud-hoz hasonló  Armageddon-t látunk kibontakozóban.

A nagy kérdés persze az, hogy mit kezd, kezdhet mindezzel az új tulajdonos. Merthogy kezdeni kellene, az egyértelmű.  A Pandora-t ugyanis egyszerre több tényező is sanyargatja, de a legfontosabb -és amely minden másikat befolyásol- az a versenytársak.

Ha visszagondolunk, nem 2017 az első év, amikor a tengerentúlon komoly piaci szereplők próbálnak az idestova 10 éve az ottani  streaming zenei piacon majdhogynem egyeduralkodónak számító kaliforniai cég életére törni.

Az Apple Radio  nem volt elegendő hozzá, és első körben a Spotify, a Google Music és a Deezer sem. 2017-re azonban úgy tűnik, hogy többen is megtanulták a leckét, amit a Pandora állított feléjük. Ez pedig az, hogy a  zenekedvelők szeretnek úgy zenét hallgatni, hogy az egyszerre legyen az a kedvükre való és ezért ne is kelljen folyamatosan tenniük valamit. ( Ez az amit az angol  szaknyelv egyszerűen lean back music listening experience-nek nevez) Ez az, amiben a Spotify, az Apple Music, a Google, de az Amazon is rengeteget fejlődött az elmúlt években.

Az, hogy mennyire azt pedig jól mutatja egy a Pandora által is alkalmazott mutatóhoz hasonló mutató, a heti aktív  felhasználók száma. ( A havi aktív felhasználóval szemben a heti a valóban a szolgáltatást igazán aktívan használókat mutatja csak)

Ha ezeket a mutatókat vesszük alapul, akkor az mondható, hogy  a 74 millió havi aktív táborból 57 milliónyian használják hetente is a Pandora-t, azaz mintegy 17 millió a havi használó közül alapvetően hetente már nem használja a szolgáltatást.  Őket közép, de akár rövid távon, egy éven belül is elveszítheti majd a rádió.  A Pandora hetente aktív bázisa sincsen ugyanakkor biztonságban, hiszen ennek az ügyfélbázisnak is 26%-a, azaz  nagyjából 15 millió felhasználó  streaming szolgáltatást is használ.  

A Pandora bázisa tehát igen komoly veszélyben van. A csavar a történetben ugyanakkor az, hogy  a Pandora csökkenése és mélyrepülése a streaming szolgáltatókon  kívül egy valakinek jó: a Sirius XM-nek.

A Pandora kisebbségi tulajdonosát ugyanis  pontosan ugyanazok a tényezők befolyásolták ( negatív irányba) mint a Pandora-t csak sokkal jelentősebb mértékben. Ezek következtében mára a Sirius heti katív hallgatói tábor telejs bázisának 8%-ra zsugorodott, de ami talén még ennél is sokkolóbb, ez a mintegy 21 millió hallgató alcsonyabb, mint a Pandora  aktív tábora. A 21 milliós  aktív hallgatói tábor demográfiailag  sme éppen ideális. A heti katív tébor laig 8%-a 35 évnél fiatalabb, azaz inkább az idősebbek tekinthetőek a Sirius aktív hallgatóinak. Hirdetési szempontból ez pedig több, mint  kellemetlen hír.  

pandora_capitalization.jpg

S hogy mi jelenthetne megoldást minderre a Sirius számára? Leginkább az, hogyha valahogy  egyesíteni tudná a Sirius és a Pandora egymást jól kiegészítő, komplementer  hallgatói bázisát. 2016-ban ez több, mint 300 milliárd dollárba került volna. 2017-ben a Sirius 480 mlilió dollar értékben kisebbségi jogokast szerzett magénak. Amennyiben a Pandora részvények ára tovább esik – nagyjából a mostani felére- akkor megérheti a Siriusnak a teljes hatalomátvétel….

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr612720844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása