Free Music!

Holnap indul a Youtube Spotify vetélytárs streaming szolgáltatása

2018. május 21. - Pléh Dániel

Ugyan a várakozásokkal ellentétben a Google fejlesztői konferenciájának nyitásakor nem jelentette be, de ami késik, nem múlik alapon  a konferencia befejeződése után már  nyilvánosságra került az, amit mindenki sejtett, azaz, hogy a Youtube klasszikus  Spotify/ Apple Music vetélytárs streaming szolgáltatást indít.

youtube-music-new-icon-cover.png

A szolgáltatás az előzetes híreknek megfelelően a Youtube Music nevet viseli majd. Ami az eddigiek alapján elmondható az az, hogy a Youtube mindent akar egyszerre adni, azaz  a korábbiakkal ellentétben a Youtube Music már az induláskor  minden, jelenleg a streaming piacon elérhető, komoly funkciót és tartalmi ajánlatot kínálja majd.

Ami talán a legfontosabb: a Spotify-hoz hasonlóan a Youtube Music-nak is lesz ingyenesen igénybevehető szolgáltatási része, amely azonban funkcionalitásában érdemben kevesebbet nyújt és ad majd, mint a szokásosnak mondható, havi 10 dollárért elérhető prémium verzió. Az a prémium verzió, amely egyszerre kínál majd a használat alapján egyre finomodó, személyre szabott zenei ajánlókat, szerkesztők által szerkesztett, rendszeresen frissülő playlisteket, online rádiót, zene letöltési lehetőséget, háttérben való zene hallgathatósági opciókat és természetesen rengeteg-rengeteg exkluzív tartalmat!

 

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi lesz akkor a Youtube jelenleg is létező prémium streaming szolgáltatásával, szolgáltatásaival? A válasz az, hogy egy meglehetősen bonyolult átalakulás veszi majd a Youtube Music indulásával kezdetét, amely végén ugyanúgy, ahogy a Youtube Red és a Youtube Music Key esetében megmarad a két szereplő, azonban hangsúlyosabb szerepet kap a tisztán audio streaming szolgáltatás.

youtube_red_pricing.png

A Youtube Red sem tűnik meg, csak átalakul és nevet vált. Új neve Youtube Premium lesz  és havi 12 dollárba kerül majd. cserébe automatikusan jár hozzá a Youtube Music előfizetés is. Mindez tehát két dolgot mindenképpen jelent: Egyrészt azt, hogy a Google lényegében beárazta az exkluzív videó tartalmakhoz illetve a reklámmentes videónézéshez fűződő lehetőségét, havi 2 dolláros áron.  Másrészt pedig azt, hogy tisztán csak videó tartalmakra nem lesz lehetőség előfizetni, azaz aki videókat akar nézni reklámok nélkül vagy exkluzív videó tartalmakat szeretne élvezni, annak muszáj lesz a Youtube  streaming szolgáltatására is előfizetnie ,és az eddigi 10 helyett, immáron 12 dollárt kell ezért havonta fizetnie.  Ez persze nem barátságos lépés, de oka van, de erről majd később.

Valóban ennyi volt a Google Play Music-nak

A Youtube Music illetve a Youtube Premium megjelenése- mégha ezt a Google ügyesen és a maga szempontjából érthető módon- nem kommunikálja, de azt ( is) jelenti, hogy az előzetes hírekkel összhangban, megszűnik a Google Play Music.

gpmlogo.png

A jelenlegi Googly Play Music előfizetők pedig automatikusan Youtube Music előfizetőké válnak.   Ami jelentős, negatív változás, ugyanis eddig a Google  streaming szolgáltatás előfizetői a Youtube Red-hez kaptak automatikusan hozzáférést.  

Az ígéretek szerint  a megújított Youtube Music, a legfontosabb funkciókat átveszi majd, így igazából nem éri kár és veszteség azokat, akik jelenleg a Google Music-ot használják, ami igaz is lehet, azonban az, hogy jól járnának vele asz előfizetők, azt nehezen lehetne kijelenteni…

 

Az eredeti tervek szerint a Youtube szépen, fokozatosan vezette volna be új szolgáltatást, erre azonban egy élelmes és figyelmes blogger miatt nem lesz lehetősége, hiszen most már mindannyian tudjuk: május 22-én, azaz holnaptól lesz majd elérhető a Youtube Music, első körben béta verzióban, csupán 5 (  már jól megszokott ) országban- az Egyesült államokban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Mexikóban és Dél-Koreában-  lesz elérhető, hogy aztán második körben újabb 14 ország- Ausztria, Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Norvégia, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Svájc és Egyesült Királyság- csatlakozzon majd.

A Youtube Red kudarcának egyik oka mindenképpen az volt, hogy nagyon lassan haladt a nemzetközi terjeszkedése, így jó eséllyel a Youtube Music esetében gyorsabb, agresszívabb terjeszkedésre számíthatunk.

Mennyire lehet sikeres a Youtube Music

A Youtube a kiadók és az előadók kritikájának kereszttűzében van, immáron lassan 2 éve. Az Ok roppant egyszerű ( és közben mégis komplex) :  Az ingyenes streaming szolgáltatások – élükön a Youtube-al – hatszor annyi  felhasználót vonzanak, miközben hatodannyi bevételt termelnek- mint prémium társaik. Ez az ami a zeneiparba „value gap” néven vonult be, és ez az a probléma, ami  volt idő, amikor a Youtube létét is veszélyeztethette. ( volna)  Persze azzal a nagy zenei  kiadók is tökéletesen tisztában vannak, hogy a Youtube szerepe mennyire fontos a zenei marketingben és persze a Youtube sem őrült, hogy ki tegye magát annak, hogy legnépszerűbb tartalmai, a zenei videók eltűnjenek az oldalról.

Az tehát, hogy a Youtube prémium zenei szolgáltatásokat indított és indít, alapvetően  védekezés és a kiadókkal folytatott  húzd meg- ereszd el játék része. Annak a játéknak, ahol a tét a Youtube a  köze 10 milliárd dolláros hirdetési bevételinek megvédése, amelynek érdekében a cég arra is hajlandó, hogy prémium zenei szolgáltatásokat indítson.   Hogy aztán azokkal ne igazán foglalkozzon, és amelyek így szépen sorban  legyenek sikertelenek és haljanak el…

Most azonban más lehet a helyzet, több okból is:

1. A Youtube Music pozíciója

Annak köszönhetően, hogy a Google  valóban egybe integrálja valamennyi zenei szolgáltatását, a Youtube Music messze nem nulláról indul majd. Sőt, amennyiben a Google Play Music  mintegy 5 millió előfizetőjét sikerül jó hatékonysággal átmigrálni, illetve a Youtube Red jelenlegi ugyancsak nagyjából millió előfizetőjének zenét kedvelő részét sikerül a Youtube Music felé terelni, úgy már az induláskor közel 10 millió előfizetője lehet majd a szolgáltatásnak. Ez persze lényegesen kevesebb, mint a Spotify 75 vagy az Apple Music 50 millió előfizetője, de a képzeletbeli streaming dobogó harmadik fokára elég lehet.

 2. A Spotify helyzete

A Youtube  továbbra is vezeti a zenei alkalmazások népszerűségét, természetesen elsősorban ( sőt szinte kizárólag) ingyenességének köszönhetően.  A trendek ugyanakkor nem feltétlenül pozitívak  a cég számára.

youtube-spotify_mau.jpg

Ahogyan az fenti ábrán látható is, a fontosabb piacokon , a 16-19 évesek körében a Spotify már népszerűbb ,mint a Youtube, és az összes korosztályt figyelembe véve is erősen közelít nagy nevű vetélytársához.

És ha mindez nem lenne elég: a svéd cég bevallottan  sokkal- sokkal jobban szeretne fókuszálni  a hirdetések által szponzorált, ingyenes szolgáltatási részére. Ez pedig már kifejezetten a Youtube területe, az a terület, amelynek megvédéséért a  Google/Youtube/Alphabet  tulajdonképpen bármire hajlandó lehet…

 3. Nagyon erős funkcionalitás

A Youtube többet enged(het) meg magának, mind a többi szolgáltató, abból fakadóan, hogy hihetetlen erős alkupozícóban csücsül. Mindezt azonban a  Google  és a Youtube ki is használja, melynek köszönhetően funkcionalitásában a Googler Music, de maga a Youtube Red is piacvezető volt, és  valószínűsíthetően a Youtube Music adja majd a legtöbbet a zene kedvelőknek.

Egy területen pedig egészen biztosan különlegeset   nyújt majd: ez pedig a személyre szabott ajánlók ,s a keresés. A keresés a Google felségterülete, e felhasználók teljes Youtube történetét beemelve az ajánlókba pedig a Youtube Music olyan finom ajánlókat   állíthat majd össze,  ,mint amilyet jelenleg a piacon egyelten más streaming szolgáltató sem.  

 

A Youtube tehát, immáron harmadszorra is belevág a streaming zenei piac meghódításába., ez alkalommal talán némileg lelkesebben annál, mint az eddigi két esetben. Ettől függetlenül természetesen a Youtube továbbra is a hirdetésekről szül majd, és minden amit a Google Alphabet tesz, az alapvetően  ennek a dollár tízmilliárdos biznisznek a megvédéséről és sikeréről szól majd. Addig, amíg erre a területre akár a Spotify, akár más szereplő nem lép be igazán határozottan, addig a Youtube prémium zenei verziója csak egy apró játszótár lesz az Alphabet számára annak érdekében, hogy a kiadókkal való viszont egy adott szinten tartsa.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr9513990296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása