Free Music!

Bármennyire szeretnék egyesek,nem hagyható ki a Youtube a digitális zenéből

2018. szeptember 16. - Pléh Dániel

A Youtube kapcsán az elmúlt években sok minden elhangzott. A  szikár pénzügyi adatok alapján a mai napig kijelenthető, hogy a Youtube a digitalis zenei szolgáltatások legjelentősebb pénzgyára, ami alapvetően az üzleti modelljéből, és tulajdonképpeni, a felhasználók által érzékelt  ingyenességéből is adódik.  Pontosan ez utóbbi miatt feszült a viszony a kiadók és a Youtube között. A prémium szolgáltatása, szolgáltatásai  a Youtubenak pedig sok mindennek mondhatóak csak sikeresnek nem, egyes elemzések szerint pedig egyértelműen vele szemben nyernek teret a Spotify-hoz hasonló streaming szolgáltatások. ( elsősorban a tengerentúlon..)  

youtube_generation.jpg

A kép és a helyzet azonban ennél jóval összetettebb!  A 2016 óta a kiadók és a Youtube között fennálló viszonyra ugyanis a videómegosztó messze nem csak és csupán jogi illetve PR eszközökkel reagált.

Ezeknél  lépéseknél is jelentősebb volt az ugyanis, amit a háttérben tett a kaliforniai cég. A  Youtube ugyanis szépen, csendben, átalakította azt az algoritmust, amely  videókat ajánl a Youtube használóknak. Egyrészt azért, hogy a hagyományos rádió  szolgáltatásoktól egyre inkább az on-demand  szolgáltatásokat használnak az Y és persze a Z generáció tagjai. Részben pedig annak érdekében, hogy ezt  az igényt ( is ) kielégítve a zenei videókat lőtérbe helyezzék a nagy Youtube ökoszisztémán belül!

youtube_sales_contenttype_1.jpgEnnek a titkos és egyáltalán nem publikált változtatásnak pedig meg is lett az eredménye!  Egyrészt abban, hogy a zenei videók minden kétséget kizáróan a Youtube legnépszerűbb zenei kategóriájává váltak! Az összes videómegtekintés közel harmada ( 32%-a( zenei videó) , az összes Youtube használó több mint fele, (58%-a) néz meg zenei videókat és ami talán a legfontosabb, a hirdetési bevételek tekintetében is a zenei videók az egyik legjelentősebb szegmenst képviselik.  

A  zenei videók népszerűsége a Youtube, mint marketingeszköz erejét is jelentősen megnövelték. Ma már  giga népszerűséget jelentő, 1 milliárd vagy annál nagyobb megtekintésszámot generáló videók abszolút nem  mondhatóak ritkának. Márcsak azért sem ,mert egyre hamarabb érhető el ez a mágikusnak mondható megtekintésszám. Amíg 2010-11-gben majdnem 5 év kellett ahhoz, hogy egy videó elérje ezt, addig 2017-ben már alig fél év alatt elérhető volt az 1  milliárd videómegtekintés.

A Youtube tényleg rárúgja az ajtót a streaming piacra

Lassan egy hónap telt el azóta, mióta a Youtube bejelentette, hogy újragondolja prémium és nem prémium zenei szolgáltatásait és klasszikus Spotify/ Apple Music vetélytárs streaming szolgáltatást indít.

 

A Youtube helye és szerepe tehát megkérdőjelezhetetlen, pusztán a számok alapján a digitális zenei ökoszisztémában. Ennek ellenére 2018 meghatározó év lehet majd abból a szempontból, mi is lesz hosszabb távon a Youtube sorsa, szerepe. A kiadók sokkal inkább szeretnék egyfajta  prémium zenei szolgáltatásként látni, nagy kérdés azonban, hogy ezt a szerepet a Youtube be tudja, be akartja-e tölteni, illetve ha igen, akkor  ki vesz, veheti át a helyét az ingyenes zenei videók terén.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6614237419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása