Free Music!

Hoz-e forradalmat a Youtube Music a magyar streaming piacon

2019. május 18. - Pléh Dániel

Június végén lesz egy éve, hogy a Youtube bejelentette újabb próbálkozását(?) arra, hogy ne csak  ingyenes, tömegeket vonzó zenei szolgáltatóként tekintsenek rá. Egy évvel az indulás után pedig ez a Youtube Music immáron itthon is elérhető!

A Youtube Music esetében az üzleti modellt tekintve a Youtube tulajdonképpen egy az egyben másolja majd svéd vetélytársát: a Spotify-hoz hasonlóan a Youtube Music-nak is lesz ingyenesen igénybevehető szolgáltatási része, amely azonban funkcionalitásában érdemben kevesebbet nyújt és ad majd, mint a szokásosnak mondható, havi 10 dollárért  lesz elérhető a prémium verzió.

youtube-music-app.jpg

Az alkalmazás funkcionalitásról még ejtünk szót, de nézzük, tartalom tekintetében mit is ajánl a Youtube! A kiadókkal között megállapodások értelmében a klasszikus értelemben vett, hivatalosnak mondható zenei adatbázisa ( bár erre vonatkozólag nem közölt adott a cég) feltételezhetően  a Spotify által is kínált 30 millió dal méretű lehet.

Ennél jóval nagyobb azonban a nem hivatalos katalógus mérete, amely tartalmazza a  rajongók által feltöltött bootleg tartalmakat, koncertfelvételeket, ritkaságokat, exkluzív tartalmakat.  Nyilván ez az a zenei adatbázis, amely amolyan szürke zónában tanyázik és amelyről a Youtube és a kiadók folyamatosan vitatkoznak, de egyben ez az az adatbank-is, amely miatt az a kép kialakulhatott, hogy ami nincs fent a Youtubeon, az nem is létezik...

 

A Youtube tényleg rárúgja az ajtót a streaming piacra

Lassan egy hónap telt el azóta, mióta a Youtube bejelentette, hogy újragondolja prémium és nem prémium zenei szolgáltatásait és klasszikus Spotify/ Apple Music vetélytárs streaming szolgáltatást indít.

A hatalmas zenei adatbázis persze mit sem ér abban az esetben, hogyha azt nem sikerül a fogyasztók szolgálatába állítani. Márpedig pontosan ez az,  amire a Google fel szeretné húzni ezt a szolgáltatást, az a felhasználók zenei ízlésének a kiismerése: olyan személyre szabott listákat ajánl, amik tetszhetnek a felhasználónak. Amennyiben a beállításoknál ezt engedélyezzük, úgy az alkalmazás- platformtól függetlenül- folyamatosan monitorozza, a napszakot, helyzetünket, hogy mit hallgattunk , milyen idő van a tartózkodási helyünkön és ez alapján  dinamikusan változik majd a Youtube Music nyitóoldala.

youtube_music_hu_packages.png

A Youtube tényleg rárúgja az ajtót a streaming piacra

Lassan egy hónap telt el azóta, mióta a Youtube bejelentette, hogy újragondolja prémium és nem prémium zenei szolgáltatásait és klasszikus Spotify/ Apple Music vetélytárs streaming szolgáltatást indít.

 

Az árazás a szokásos, nemzetközileg megszokott árazás, ami valljuk be azért a magyar piacon olcsónak semmiképpen sem mondható.  A tisztán zenei tartalmak esetében reklámmentességet offline zenehallgatást és a zenék letölthetőségét nyújtja majd. Ezen felül  ugyancsak érkezik és elérhető lesz a magyar zenekedvelők számára is a Youtube premium, amely tulajdonképpen ugyanazt kínálja majd, mint a Youtube Music, csak minden tartalomra!

youtube_usage-hu.jpgS hogy mindez mit jelenthet a magyar zenekedvelők és ami talán fontosabb a magyar zeneipar számára? A zenekedvelők végre kapnak egy újabb, jelentős globális streaming szolgáltatást, az Apple Music, a Deezer, és  a Spotify mellé.  A nagyobb kínálat, pedig sosem baj.

De a Youtube piacra lépése talán nem is ezért fontos. Az NMHH adatai alapján a 16 évnél idősebb internetezők 86% használja rendszeresen a Youtube-ot, amely ezzel a facebook mögött a második leglátogatottabb  közösségi szolgáltatás a magyar internetezők körében.

De ami talán még ennél is fontosabb: a Youtube-ot- a nemzetközi trendeknek megfelelő-en- a magyar internetezők is lesősorban zenehallgatásra használják., azaz a Youtube név önmagában  szinte egyenlő a zenei tartalommal . Látogatottság brutális, azaz a forgalomtereléssel sem lehet, lehetne gond. Így egyetlen egy dologról kell meggyőznie a jelenleg a  Youtube videó szolgáltatását ingyen használó magyarok milióit: A Youtube Music megér havi 1500 Forintot!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr5014829316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása