Free Music!

Jönnek a streaming zenei Oscar-díjak

2020. január 10. - Pléh Dániel

A Spotify és az Apple küzdelme eljutott arra a szintre, amikor a két szerelő annyira külön szintet képvisel a piacon, ahol jelen vannak , hogy elég egymásra koncentrálniuk, másra igazából nem is kell. Ez egyrészt teremt olyan lehetőségeket, amelyeket például a Deezer is megpróbál most kiaknázni , másrészt pedig azt is magával hozza, hogy a két cég  szinte csak egymásra figyel és gyakran- ha könnyű- egymást másolja.

spotify-awards.png

A legfrissebb  példája ez utóbbinak a saját zenei díjak odaítélése.  A Spotify még novemberben jelentette be, hogy saját zenei díjat indít, amely tisztén a szolgáltatásban  megvalósult adatok alapján oszt majd ki, azaz amely a Spotify-on belüli népszerűséget mutatja majd.

 

A svéd cég  komoly díjátadót is szervez , amely március 20-án lesz, Mexico City-ben. Médiatámogatónak pedig a svéd cég meg nyerte a Warnermedia latin amerikai divízióját és a TNT Latin America-át,  amely élőben sugározza majd az eseményt.

A helyszín abszolút nem véletlen. Mexico City a svéd cég legnagyobb városi piaca, megelőzve New Yorkot, Londont és Párizst is. De persze nem csak emiatt rendezi meg az első  alkalommal kiírt showt Daniel Ek és csapata Mexikóban. Latin és Dél Amerika – több más piaccal együtt- azok közé tartozik, ahol a  streaming szolgáltatások térhódítása tovább folytatódhat.

apple-music-awards-796x418.jpgSokat az Apple válaszára sem kellett várni, sőt Cupertinoban azt a döntést hozták, hogy a Spotify elé vágnak. Bő 10 nappal a svéd cég bejelentése után ugyanis az Apple is bejelentette, hogy saját zenei díjat alapít, Apple Music Awards néven. Az Apple díja sok tekintetben más, mint a svéd cég által bejelentett, leginkább abban, hogy bevallottan szubjektív!  Az 5 kategóriából 3-at ugyanis az Apple szerkesztői ítéltek oda, és csupán kettő olyan volt, amelyet a valós hallgatottsági adatok alapján osztottak ki. A múlt idő nem véletlen és indokolt, ugyanis   az Apple a díjakat iziben ki is osztotta és még karácsony előtt a rögtönzött díjátadót is megtartotta, ami nem volt más, mint egy Billy Elisih koncert az Apple campuson…

 

Az, hogy a streaming szolgáltatók saját zenei díjat kreáltak, végül is abszolút nem meglepő. A tradícionális  zenei díjátadó a Grammy mellett  már két évtized léteznek alternatív zenei díjátadók, mint például az MTV Music Awards, amekkora szeletet a streaming kihasít napjaink zenehallgatási idejéből, teljesen érthető és logikus, hogy a streaming szolgáltatók saját díjat szeretnének..a megvalósítás persze más kérdés..

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr1415368370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása