Pálinkás József;

2018-08-17 09:45:12

Pálinkás József: a Fidesz bukik, a kérdés csak az, hogy mikor

A Fideszben meggyőződéssé vált, hogy a választásokat az ösztönökre alapozó ígéretekkel kell megnyerni. A korábbi miniszter és MTA-elnök szerint viszont egy pillanat alatt elfordulnak a szavazók a Fidesztől is, ha gazdasági nehézségekkel kerül szembe az ország.

A populizmus, az ösztönökre ható politika hosszabb távon biztos, hogy nem működik. A kérdés sokkal inkább az, hogy mikor mond csődöt – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Pálinkás József, az MTA korábbi elnöke.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről nemrég menesztett tudós szerint ha gazdasági problémák adódnak, az a tömeg, amely csupán pillanatnyi érdekeire figyel, rendkívül gyorsan elfordul bárkitől – a Fidesztől is. Márpedig Pálinkás szerint a magyar társadalom a '90-es évek óta elfordult az értékektől, az országban szinte kizárólagosan az anyagi érdek dominál. "Pozitív nemzeti minimum nincs, a társadalom végzetesen szétszakadt" - fogalmazott.

- tette hozzá Pálinkás, arra vonatkozóan, hogy polgári középosztály ugyan nincs az országban, ám annak értékrendjét felhasználják, sőt kiforgatják bizonyos jobboldali körök.

"Jó lenne megérteni, hogy politikai választások megnyerése a törvényhozásra és a kormányzásra ad felhatalmazást, a sport, a tudományos, a művészeti és a gazdasági tevékenységek eredményességének és értékeinek megítélésére nem" - mondta az MTA volt elnöke, aki az első Orbán-kormány munkájában államtitkárként és miniszterként vett részt, 2002 után pedig megalapította és vezette a Fidesz kulturális tagozatát. Ez a tagozat viszont "túl jól" működött egyes fideszesek szerint. "Akkoriban vált egyre erősebbé a Fideszben az az irányzat, amelyik azt képviselte, hogy nem a hosszabb távon, nagyobb összefüggésekben gondolkodó néhány tízezer értelmiségi az érdekes. A választásokat közérthető, elsősorban az ösztönökre alapozó ígéretekkel kell megnyerni" - mondta el.

Ugyanakkor a három kétharmados Fidesz-győzelem ellenére is azt mondja Pálinkás. a populizmus nem járható út.

- nyilatkozta. Ha gazdasági nehézségekkel kerül szembe az ország, egy pillanat alatt elfordulnak a szavazók akár a Fidesztől is.