USA;Vermont;

2018-08-18 17:00:00

Az igazi fiatalítás: 14 évesen indult a kormányzóválasztáson

Autót még nem vezethet, de elindulhat a kormányzóválasztáson akár egy tinédzser is - bizonyítja Ethan Sonneborn 14 éves vermonti fiú példája. Lehet, hogy legközelebb már nem engedik ilyen fiataloknak, de Ethan indulása egyáltalán nem csak vicc volt.

Kihasználva a kormányzóválasztás jogi szabályozásának hiányosságát, egy 14 éves amerikai fiú benyújtotta jelentkezését és kampányolt is a vermonti kormányzói tisztségért folyó demokrata párti előválasztáson. A kanadai határ közelében fekvő Vermont állambeli Bristolban született fiú kampánya a formai jegyeket illetően semmiben sem tért el a „nagyokétól” – útszéli óriásplakátokon hirdette magát, van hivatalos honlapja, Twitter- és Facebook-profilja, és adománygyűjtést is szervezett. Igaz ugyan, hogy Twitter-oldalán csak 1690 követő látszott augusztus 14-én, az előválasztás napján, az Ethan Sonneborn for Governor Facebook-profilt pedig ennél is kevesebben, 649-en követték, de ez vélhetően változni fog annak ellenére, hogy alulmaradt az előválasztáson. Ethan történetét ugyanis a napokban kezdte felkapni a média.

Ethan Sonneborn azt tudta kihasználni, hogy a kormányzóválasztás esetében nincs rögzítve a választhatóság korhatára. Az indulás egyetlen rögzített feltétele az, hogy a jelöltnek állandó lakhelye legyen Vermont államban. Ethan ott született és él, számára ez nem jelentett akadályt. Hónapokkal korábban benyújtotta indulási szándékát, de csak akkor figyeltek fel rá, amikor megkezdődött az államban a demokrata párti előválasztási kampány, és a nyakkendős tinédzser megjelent a nyilvánosság előtt. Augusztus elején részt is vett a nála többszörösen idősebb jelöltek vitáján.  

Vermontban a Demokrata Párt színeiben nem Ethan volt az egyetlen szokatlan jelölt: az indulók egyike, a transznemű Christine Hallquist meg is nyerte a demokrata előválasztást, így ő lehet az Egyesült Államok első transznemű kormányzója, ha legyőzi republikánus vetélytársát, a 2016-ban megválasztott jelenlegi republikánus kormányzót, Phil Scottot az idén novemberben esedékes „félidős” választáson, amelynek során újraválasztják az Egyesült Államok képviselőházát és a szenátus egyharmadát, valamint kormányzói, illetve egyéb önkormányzati tisztségek betöltéséről döntenek.

A 14 éves Ethan programja különben egyáltalán nem volt gyerekes, a 2016-os elnökválasztási kampány demokrata előválasztásán Hillary Clinton legerősebb kihívójának, Bernie Sandersnek az európai típusú baloldaliságát tükrözte vissza. Olyan pontokra épült, mint az általános egészségügyi biztosítás bevezetése, a meleg közösségek diszkriminációjának tiltását szabályozó törvények sürgetése, környezetszennyezési adó, minimálbér-emelés.

Amikor Phil Scott kormányzót megkérdezték egy sajtóeseményen, mit szólt volna, ha egy tinédzsert kap ellenfélnek, azt válaszolta: szerinte ki kell iktatni a joghézagot, és ahhoz, hogy kormányzóvá válhasson valaki, legalább autóvezetői engedélyre jogosultnak kellene lennie. Ez az Egyesült Államokban a 16 éves korhatárhoz kötött.