főpolgármester;Puzsér Róbert;Momentum Mozgalom;

2018-10-19 19:05:23

Momentum-alapító lett Puzsér kampányfőnöke

Zaránd Péter, a Momentum Mozgalom egyik alapítója lett Puzsér Róbert kampányfőnöke – tudta meg a Népszava.

Értesülésünket Zaránd Péter megerősítette. Mint elmondta, régóta ismerik egymást Puzsér Róberttel, aki néhány hete kérte fel, hogy vállalja el főpolgármesteri kampánya vezetését, amit örömmel vállalt. Erről értesítette a Momentum tagságát és vezetését is, egy belső fórumon információink szerint kisebb polémia is kialakult az ügyben, volt, aki támogatta a döntést, mások szerint hamarabb kellett volna szólnia. Akadtak, akik úgy reagáltak, nem tartják alkalmasnak Puzsért főpolgármesternek, így nem örülnek Zaránd döntésének.

Zaránd Péter korábban a Momentum országos választási kampányának vezetője is volt, de egy belső vita nyomán lemondott erről a tisztségről és azóta nem vett részt aktívan a mozgalom munkájában. Most azt mondta a Népszavának, teljes mértékben azonosulni tud Puzsér Róbert Sétáló Budapest címet viselő, az autómentes belvárosról szóló elképzelésével, és most azon dolgoznak, hogy minél több aktivistájuk legyen. Májusra szeretnék bemutatni a részletes programjukat is.

Zarándot megkérdeztük arról is: Mi lesz, ha a Momentum saját főpolgármester jelöltet indít, vagy nem Puzsért támogatja? Azt mondta erre: ha a Momentum jelöltje a párt tagja lesz, akkor felfüggeszti a tagságát a választásokig, de ha „valamilyen levitézlett baloldali induló mögé állunk be esetleg, akkor kénytelen leszek elhagyni a Momentumot, bármennyire is fájó szívvel tenném ezt meg alapítóként”.

Kerestük a Momentumot is, Gerencsér Mária szóvivő írásban csak annyit üzent, hogy „sok sikert kívánnak” Zaránd Péternek.

Puzsér Róbert a héten jelentette be, hogy függetlenként elindul Tarlós István kihívójaként, mondanivalója központja eddig az, hogy Tarlós „betonba öntené Budapestet”, ezzel szemben képviseli ő az élhető, modern, XXI. századi város szellemiségét. Az MSZP, a Párbeszéd és a DK még nem döntött arról, milyen formában állítanak főpolgármester-jelöltet. Karácsony Gergely a Párbeszéd részéről az előválasztást szorgalmazza. A Jobbik várhatóan saját jelölttel indul.