pápa;ittasság;motorbaleset;

2018-12-18 13:04:55

Gyermekeivel motorozott, majd borult a részeg anya

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a 38 éves nőt, aki szerint jó ötlet volt ittasan motorra ültetni két gyerekét. Gyorsan kiderült, hogy tévedett.

Bíróság előtt kellett felelnie tettéért a kétgyerekes anyával, aki júniusban, ittasan okozott a gyerekek életét is veszélyeztető balesetet. A nő, miután ivott, két Pápa környéki falut összekötő úton vezette segédmotor-kerékpárját, és azon bukósisak nélkül, utasként vitte 12 és 8 éves gyermekeit.

Hogy ittassága miatt történt, az nem egyértelmű, de az anya megcsúszott, és felborult a motorral, a gyerekek pedig megsérültek – szerencsére csak könnyebb, horzsolásos sérüléseket szenvedtek. A történtek miatt megriadt nő később, otthonról maga értesítette a rendőrséget. 

Az ügyben a pápai ügyészség állított vádat, a helyi járásbíróság pedig indítványuknak megfelelően jogerősen bűnösnek mondta ki a nőt kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében. Az asszonyt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.