tüntetés;Szombathely;rabszolgatörvény;

2018-12-18 19:54:46

Faltól-falig megtelt a szombathelyi főtér - országszerte folytatódnak a tüntetések

Szombathelyen a polgármesteri hivatalnál gyűltek össze a tiltakozók, de Miskolcon és Kaposváron is demonstrációt szerveztek.

A fővároson kívül is folytatódnak a tüntetések: Szombathelyen 17 óra 30 perctől hirdettek keddre tiltakozást az ellenzéki pártok és a szakszervezetek képviselői.

A helyszínen 1000-1500 ember gyűlt össze. Az ugytudjuk.hu tudósítása szerint a momentumos Lukács Dániel az eseményen arról beszélt: Magyarország visszatér a középkorba, újra földesurakat emelnek fölénk, minket pedig jobbágysorba terelnek. A kormány elfelejtette, hogy a hatalmat tőlünk kapta és tudjuk hallatni a hangunk – fogalmazott.

„Ha rátok nézek, erőt látok!” – ezt már Németh Ákos, az LMP Vas megyei elnöke mondta a tüntetőknek, és hozzátette: sokan itt vannak, de nagyon sokan nem mernek eljönni, mert félnek attól, hogy a hatalom bosszút áll azon, aki nyilvánosan vállalja a véleményét.

A jobbikos Rába Kálmán is felszólalt, és tiszteletét fejezte ki azok előtt, akik kinyilvánítják véleményüket. Arról is beszélt: a Jobbik korábban sohasem állt be a többi párt mellé, most mégis. „Olyan rohadt nagy probléma, ha jobbikosként egyetértek a DK-ssal, hogy kék az ég, vagy zöld a fű? Hogy egyetértek az MSZP-ssel, hogy lerohasztották az egészségügyet a béka segge alá? Olyan probléma, hogy ugyanazt gondolom, mint az LMP-s, vagy a momentumos, hogy olyan országban élünk, hogy egy enyves kezű miatt egymillió ember tűnt el az országból?” – tette fel a kérdést.

Az MSZP-s Nemény András azt mondta: „hiszem, hogy azért vagyunk ennyien, mert nem akarjuk utólag megbánni, hogy nem cselekedtünk. A tenniakarás tart minket össze, ez ad bátorságot”. Az otthon maradóknak azt üzente: van választás, csak ki kell köpni az altató pirulát. „Ehhez az kell, hogy közösen kiálljunk azokért az ügyekért is, amik közvetlenül nem is minket érintenek” – jelentette ki, a tömeg pedig azt skandálta: „Szolidaritást!

Az, hogy az összes párt egy színpadon állt, nem egy egyszeri helyzet: a politikai formációkat nem pusztán a rabszolgatörvény elleni tiltakozás tartja össze: egy, az önkormányzati választásokig kitartó stratégia formálódik, magyarázta Nemény, ami szerinte közös polgármester-jelöltet eredményez.

Országszerte utcára vonultak

Miskolcon például 17 órára szervezett tiltakozást az LMP a Hősök terére, Budapesten pedig Minden nap tüntetünk! címmel hirdettek demonsrációt a Kossuth térre. Sopronban a Liszt Ferenc utcába hívták a szervezők a tüntetőket. Kaposváron is demonstráltak, az erről szóló tudósításunkat itt találja.

A következő napokban további tüntetések várhatóak: szerdán a tervek szerint egyebek mellett Nyíregyházán, Debrecenben és Vácon vonulnak majd utcára az emberek, csütörtökön pedig például Kecskeméten tiltakoznak.

Mint megírtuk, Bécsben bejelentett tüntetést szerveztek Orbán Viktor érkezése alkalmából, de tiltakozásokat szerveztek Helsinkiben, Dublinban és Hágában is a NER és a rabszolgatörvény ellen.