rablás;XIII. kerület;bitcoin;

2019-02-17 10:10:27

Kilencmillióért akart bitcoint venni, leütötték egy XIII. kerületi lépcsőházban (videó)

A bűncselekmény még 2017. decemberében történt, a nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A budapesti nyomozók befejezték annak a három férfinek az ügyét, akik együtt tervezték meg, hogy pénzváltás ürügyén kirabolnak egy férfit Angyalföldön – írja a police.hu.

A 44 éves K. George társával, a 34 éves B. Tiborral még 2017. december 23-án, a főváros XIII. kerületében, egy Balzac utcai lépcsőházban találkozott a későbbi sértettel. Előzetesen K. George abban állapodott meg vele, hogy a pénzét digitális fizetőeszközre, bitcoinra váltja át. A férfit K. George engedte be a lépcsőházba és kísérte fel a harmadik emeletre, ahol már várakozott B. Tibor, aki a férfit a lépcsőházban többször megütötte, majd egy késsel megfenyegette és elvette tőle a táskáját, amelyben közel kilencmillió forint volt. B. Tibor a férfi táskájával együtt kifutott a lépcsőházból, ahol a 41 éves R. Péter várta, majd egy bérelt autóval elmenekültek a helyszínről.

A nyomozók azonosították K. George-ot, aki ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. Végül 2017. december 27-én, az esti órákban a bűncselekménnyel összefüggésben kutatást tartottak egy VIII. kerületi lakásban, ahol mindhárom férfit elfogták és előállították. Gyanúsított kihallgatásukat követően a nyomozók őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.