Országgyűlés;Kocsis Máté;

2019-02-17 11:49:21

Kocsis Máté szerint négy törvényt érintenek Orbán családvédelmi pontjai

A vonatkozó indítványokat még februárban benyújthatja a kormány.

Várhatóan négy törvényt érint majd a családvédelmi akcióterv, ezek elfogadására teljes egyetértésben készen áll a Fidesz képviselőcsoportja – mondta Kocsis Máté az Országgyűlés hétfőn kezdődő tavaszi ülésszaka előtt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A Fidesz frakcióvezetője az MTI összefoglalója szerint az érintett jogszabályok közé sorolta a költségvetési és az egészségbiztosítási törvényt, a munka törvénykönyvét, valamint az adótörvényeket. A vonatkozó indítványokat rövidesen, akár még februárban benyújthatja a kormány – tette hozzá.

A politikus a héten megtartott frakciószövetségi ülés fő témájáról is beszélt. Azt mondta: a brüsszeli bürokraták asztalai ismét tele vannak olyan tervekkel, amelyek, a „Soros-tervnek” megfelelően, bevándorló-kontinenssé tennék Európát. Ezeket a javaslatokat – így a határvédelem jogának gyengítését, a migránsvízum bevezetését, a migrációt segítő Soros-szervezetek támogatásának növelését, és a nem bevándorláspárti országok pénzügyi vagy adminisztratív eszközökkel történő megbüntetését – a Fidesz-KDNP elutasítja – fejtette ki a politikus. Érthetetlennek nevezte, hogy a tervek között van a kötelező betelepítési kvóta is, amelyet a magyarok minden idők legnagyobb részvételű népszavazásán elutasítottak. Brüsszel ezt figyelmen kívül hagyva semmibe veszi az emberek véleményét – jelentette ki.

A hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakról szólva leszögezte: a kormánypártok nem fognak felülni az ellenzék esetleges provokációjának. A vita alapja világos, míg az ellenzéki politikusok a brüsszeli politikát támogatják, addig a kormánypártok szerint helytelen irányba halad Európa vezetése – hangoztatta. Azt mondta, a Fidesz-KDNP változást szeretne elérni az európai parlamenti választásokon a brüsszeli politika terén.

Szerinte a magyar ellenzéki politikusok tavaly a sokadik választáson nem kaptak bizalmat a szavazóktól, ez egyre erőszakosabbá teszi őket, és nem riadnak vissza attól sem, hogy a magyar parlamenti hagyományoktól teljesen idegen viselkedést tanúsítsanak az Országgyűlésben. Kiemelte: a kormánypártok ahelyett, hogy reagálnának a provokációra, inkább olyan döntéseket hoznak, amelyek Magyarország érdekében állnak, mint például a családvédelmi akcióterv, illetve a gyermekvállalást segítő intézkedések.