Terence Hill;Bud Spencer;Guido és Maurizio de Angelis;

2019-02-17 15:32:32

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon.

A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot.

De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten.

A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg. 

Infó:

Guido and Maurizio de Angelis

február 16.

Papp László Budapest Sportaréna