veszély;Orbán Viktor;Szlovénia;média;náci;

2019-03-22 13:10:10

Orbán Viktor náci vezérként szerepel egy szlovén hetilap címlapján

A Mladina nevű közéleti újság elemzi az Orbán által lezüllesztett magyarországi demokrácia helyzetét, és kitér a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatára is. Igazán "ütősre" azonban a címlap sikerült.

Orbán Viktorral, illetve a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyával foglalkozik címlapján - nem is akármilyenen - a Mladina című szlovén hetilap legfrissebb száma - szúrta ki a Magyar Narancs. A cikk végigveszi, milyen helyzetet teremtett a miniszterelnök Magyarországon, ám igazán "erősre" maga a címlap sikerült, annak grafikáján ugyanis Orbán náci vezérként, karlendítéssel masíroz. A háttérben egy magyar zászló látható, de a szlovén címerrel, ami arra utalhat, hogy a kormányfő egyenesen délnyugati szomszédunkhoz vonul be. Íme:

A baloldaliként számon tartott lap elemzésében kitér arra, hogy Orbán lezüllesztette a demokratikus intézményeket (többek közt a bíróságokat, a médiát), ennek ellenére - eddig még - bírta a legerősebb európai párt támogatását. Az újság megjegyzi azt is, hogy Merkel sem lépett fel igazán az Orbán-rezsim ellen.

A címlapra készült illusztráción a helyi szélsőjobb vezérei, az SDS politikusai "dörgölőznek oda" hozzá. A három alak közül középen Milan Zver az SDS EP-képviselője jelenik meg, aki számtalanszor kiállt Orbán és a Fidesz mellett, jobbra pedig Janez Janša tűnik fel: az SDS elnöke, Orbán barátja. A karikatúrán megjelenő szlovén lobogó magyarosítása Szlovénia "orbanizálódásának" - a lap szerint kétségkívül valós - veszélyére figyelmeztet.