bíróság;Hegedűs Zsuzsa;

2019-04-16 18:05:51

Felfüggesztett börtönt kapott Hegedűs Zsuzsa volt titkára

A hosszú ideje húzódó ügy végére Bogdán László beismerő vallomása tett pontot.

Kedden tárgyalták, illetve jogerős ítéletet is hoztak a fővárosi törvényszéken Bogdán László, Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott volt munkatársának, személyi titkárának ügyében. Bogdánt közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés, valamint nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolta az ügyészség.

Az ügyben a keddi körülbelül a harmadik valóban megtartott tárgyalási nap volt, ugyanis Bogdán rengetegszer mentette ki magát az utolsó pillanatban valamilyen orvosi vagy egyéb igazolással. De most végül nemcsak megjelent, de az Index cikke szerint beismerő vallomást is tett az ügyészség által állított összes vádpontban, így a bíróság ítéletet is hozott. A portál azt írja,  

Amennyiben Bogdánnak valamiért mégis meg kell kezdenie a börtönbüntetés letöltését, úgy legkorábban a kiszabott idő kétharmadánál lehet szó feltételes szabadulásról.

A portál összefoglalója szerint a keddi tárgyaláson az ítélet, valamint az ügyész és a védelem felszólalása előtt a bírónő tisztázta Bogdánnal, hogy valóban be akarja-e ismerni bűnösségét, és megértette-e, hogy ez mit jelent: hogy az ítélet után a vádirat tárgyát már nem vitathatja, hogy lemond a tárgyalásról, és ítélet után maximum a kiszabott büntetést vitathatja. Ebben a részben derült ki az is, hogy Bogdán jelenleg az Agrárminisztérium egyik háttérintézményében dolgozik szakmai tanácsadóként.

Gasz Péter ügyész elmondta a vádpontokat, ezek a következők:

–  1 rendbeli közokirat-hamisítás (jogellenesen igényelt diplomata útlevél)

– 4 rendbeli – két esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali visszaélés (jogellenes adatigénylései a földalapkezelőben, a KSH-ban, földhivatalokban),

– 1 rendbeli nagyobb kárt okozó folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás (állami hivatali autók „taxiszerű” használata)

Az ügyészség szerint súlyosító körülmény a nagyobb számú halmazat, a folytatólagos elkövetés, illetve mivel miniszterelnöki főtanácsadó titkáraként csinálta mindezeket, bizalmi munkakörrel élt vissza, így nagyobb a súlya az elkövetett tetteknek. Enyhítő körülmény viszont a beismerés, az időmúlás, Bogdán időközben igazolt pánikbetegsége, illetve az, hogy mostanra már két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.