abszurd;

2019-04-20 16:48:00

Heti Abszurd: Bohócok világa

Napjainkban már nincsenek udvari bolondok. A politikusok kénytelenek ezt a szerepet maguk eljátszani. Nem esik nehezükre.

„Egy showmanből lehet államfő, de ha egy államfő válik showmanné, az túlzás” – mondta egy humorista, és nem viccelt. Már csak azért sem, mert ez az ember – aki hivatalosan rendező, előadóművész, producer és most már politikus is – feltehetően Ukrajna következő államfője lesz. Feltéve persze, hogy hinni lehet a közvélemény-kutatásoknak, mert hazai bölcsektől is tudjuk, nem azokat kell megnyerni. Vasárnap estére – vagy talán hétfőre – mindenesetre kiderül, hogy jogosan üzent-e így Volodimir Zelenszkij a pillanatnyilag még hivatalban lévő elnöknek. Petro Porosenko a jelek szerint nem vette komolyan, hogy kihívója – aki egyébként jelentős fölénnyel nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját – kiütheti őt a nyeregből. Mire aztán kampányában odáig jutott, hogy ellenfelét drogos hazudozónak állította be, már késő volt. Az sem tett jót neki, hogy mindenféle ürügyekkel kitért az elnökjelölti vita elől, illetve saját feltételeit igyekezett ráerőltetni Zelenszkijre. Ha valóban bejön, amire az esélylatolgatók számítanak, Porosenko majd elgondolkodhat rajta, valóban olyan abszurd-e feltételezni, hogy egy hivatásos humorista államfővé válhat.

Pedig csak körül kellene pillantania a világban, hogy számára is kiderüljön, napjainkban már szinte eltűnt a különbség a viccipari szakmunkások és a politikusok között. Zelenszkij másoknak is üzenhetett volna. Az államférfiak lesüllyedtek a showmanek szintjére, bár elképzelhető, maguk úgy érzik, felemelkednek. Az viszont biztos, hogy nem kabarét akarnak csinálni, csak – komoly politikai tevékenységükből – az lesz. A legjobb példa minderre a Brexit néven elhíresült végeérhetetlen szomorújáték, amely annyira abszurd, hogy már nevetni sem nagyon lehet rajta. Főképp az Egyesült Királyság népének, amelynek a bőrére megy mindez. Aligha ilyen fejleményekre számított bármelyikük, amikor néhány éve megszavaztatták őket az uniós tagságról. Ha sokan meg is bánták már a referendumon leadott voksukat, arra is rá kellett jönniük, hogy Nagy-Britannia immár saját, sokat dicsért és példának állított demokráciájának foglya lett.

Hasonló felfedezést tehettek az utóbbi több mint két évben az amerikaiak is, akik a legutóbbi elnökválasztáson a két rossz közül a szórakoztatóbbat juttatták a Fehér Házba.

A mulatság azóta is tart, a világ meg elcsodálkozhat azon, hogy az első számú világhatalom első embere még mindig azt képzeli, a Reszkessetek, betörők valamelyik folytatásának egyik epizódszerepét alakítja. Kétségkívül jelentős eredmény, hogy nagyobb baj eddig nem származott ebből a bohóckodásból.

A példák pedig vég nélkül sorolhatók a nemzetközi politikából, és akkor még hazai leágazásait nem is említettük.

Az abszurd eluralkodott a világban. Lassacskán megbarátkozhatunk azzal a gondolattal is, hogy immár ez válik normálissá.