esőzés;tűzoltók;viharkárok;

2019-06-23 13:15:46

Több mint 200 helyre riasztották a tűzoltókat szombat éjjel

Elöntött aluljárók és pincék, úttestre dőlt fák miatt hívták a tűzoltóegységeket a szombati vihar idején, sok helyszínen még ma is dolgoznak.

Főként a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat a szombat éjszakai vihar idején – mondta az MTI-nek Mukics Dániel, az a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A legtöbb bejelentés Fejér, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyéből érkezett – a hirtelen lezúduló eső pincéket, aluljárókat árasztott el, amelyekből ki kellett szivattyúzni a vizet, az úton összegyűlő víz miatt sok esetben autók akadtak el, helyenként pedig az erős szél csavart ki fákat, amelyek autópályákra, utakra és kerítésekre dőltek.

Mukics szerint országszerte több mint kétszáz helyszínen kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk, harminc helyen pedig jelenleg is dolgoznak.

A szóvivő felhívta az autósok figyelmét arra, hogy az úton hömpölygő vízbe lehetőleg ne hajtsanak be, hanem válasszanak kerülőutat. Megemlítette azt is, hogy vihar idején érdemes túlfeszültség ellen védő elosztót használni, vagy kihúzni a konnektorból az elektromos készülékeket.