óvoda;

2019-06-23 19:10:23

Óvodaszigor: szürreális kormánytervek beláthatatlan következményekkel

A szakszolgálatokban ma sincsenek elegen, a kollégák túlterheltek, félő, hogy több olyan gyerek is bekerül majd az iskolába, akik arra még nem lennének alkalmasak - mondta lapunknak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke.

Szakmailag erősen kifogásolható az a törvénymódosító javaslat, ami megszüntetné a rugalmas iskolakezdést, és 6 éves koruk betöltése után a lehető legtöbb gyermeket kipenderítené az óvodákból. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke, Verba Attiláné szerint a mostani rendszer – amelyben az óvodapedagógusok a szülőkkel együttműködve is eldönthetik, egy gyermek kellően iskolaérett-e – kifogástalanul működik, semmi szükség a változtatásra.

A kormány viszont azt tervezi, 6 éves kortól mindenkinek kötelezően iskolába kell mennie, ha erre végképp nem alkalmas, arról csak szakértői bizottság dönthet. A pedagógiai szakszolgálatoknak eddig „csak” a beilleszkedési, tanulási, pszichológiai vagy más problémákkal küzdő, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek esetében kellett szakvéleményt mondaniuk, de ha elfogadják a módosító javaslatot, minden esetben hozzájuk kell fordulni. – Szerintem ez rossz döntés lenne – mondta Verba Attiláné. A módosítás különösen azoknak a gyerekek a helyzetét nehezítené meg, akik a nyári hónapokban, nem sokkal iskolakezdés előtt töltötték be 6. életévüket.

A szakember szerint a mostani rendszert épp azért alakították ki, hogy levegyék a felesleges terhet a szakbizottságokról azokban az esetekben, amikor mindenféle komplexebb vizsgálat nélkül megállapítható, a gyermek javát szolgálja-e, ha 6 évesen egy évet még az óvodában tölt. – A szakszolgálatokban ma sincsenek elegen, a kollégák túlterheltek, félő, hogy több olyan gyerek is bekerül majd az iskolába, akik arra még nem lennének alkalmasak. Ha ez megvalósul, beláthatatlan következményei lehetnek – fogalmazott Verba Attiláné.

Nemcsak ezen változtatna a tervezet: szigorítanák a kötelező óvodáztatást is. Ma 3 éves kortól kötelező óvodába íratni a gyereket, de ha a szülő kérelmezi az óvodánál és a fenntartónál, egy (kivételes esetekben akár kettő) évet még otthon maradhat. A módosítás csak egy évet engedélyezne, amiről csak közigazgatási perben lehetne majd dönteni. – Az, hogy egy bíróság döntsön ilyen szakmai kérdésekről, szürreális – vélekedett a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke. Verba Attiláné azt is elmondta: a szakszervezettel minderről nem egyeztetett a kormány.