kilakoltatás;Kazincbarcika;

2019-07-15 20:38:51

Kilakoltatták egy mozgássérült asszony családját - most tizennégyen élnek egy kis lakásban

Hogy hova költözhetnek végül, arról H. Rózának egyelőre fogalma sincs.

Kazincbarcikán kilakoltattak egy 57 éves, mozgáskorlátozott asszonyt és családját egy önkormányzati bérlakásból, írja a 168ora.hu.

H. Róza és családja 30 évig élt a 42 négyzetméteres bérlakásban. Május 21-én a hatóságok kivonultak a lakáshoz, de kilakoltatásra már azért nem volt szükség, mert az asszony addigra leadta a lakáskulcsot. Jelenleg az öttagú család az asszony lányánál lakik, összesen tizennégyen élnek egy lakásban, kis alapterületen.

H. Róza egyik lábát térd alatt amputálták, műlába van. Élettársa cukorbeteg, alkalmi munkákat vállal. Az asszony összes jövedelme 130 ezer forint. Elmondása szerint 2013-ban azt az ígéretet kapta, hogy ha kifizeti a tartozást, akkor maradhat a lakásban. Ezt meg is tette, ennek ellenére megkapta az értesítést arról, hogy el kell hagyniuk az ingatlant.

H. Róza azt is közölte, hogy a kilakoltatás határideje előtt majdnem egy hónappal, április 29-én a hatóság és a családsegítő szolgálat munkatársai megjelentek a lakásban, és elvették az egyhónapos unokát a családtól. A babát pár nappal később visszakapták.

Lányáéknál a hely szűke miatt nem maradhatnak sokáig. Azt még nem tudják, hogy onnan hova költöznek.

Kazincbarcika önkormányzata a 168ora.hu-nak azt mondta, hogy az ügyben konkrét részletekkel adatvédelmi okból nem szolgálhatnak. Az önkormányzat tájékoztatása szerint H. Róza kedvezményes áron bérelhette a bérlakást, és rendszeresen igénybe vette a lakásfenntartási támogatást és az adósságrendezési lehetőségeket.   Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy ha egy bérlő jogviszonyát többszöri szerződésszegése miatt felmondják, akkor az önkormányzat részéről kötelező kezdeményezni az ingatlan birtokbavételét. Ha pedig az adott esetben közüzemi hátralék is van, akkor nem várható el az önkormányzattól, mint felelős gazdától a méltányosság gyakorlása.