Egyesült Államok;Oregon;

2019-08-18 16:00:51

Bal-jobb izmozás Oregonban: tizenhárom embert őrizetbe vett a portlandi rendőrség

Donald Trump még az utcai megmozdulások előtt reményének adott hangot, hogy a polgármester megfelelően el tudja látni feladatát.

Szélsőséges jobboldaliak és velük szemben fellépő csoportok közötti összecsapást igyekezett megakadályozni szombaton a portlandi rendőrség, jórészt sikerrel: mindössze 6 könnyebb sérülésről és 13 őrizetbe vételről érkezett hír.

Az Egyesült Államok északnyugati állama, Oregon legnépesebb városában a fehér felsőbbrendűséget valló, utcai erőszakcselekményekre hajlamos nacionalista szerveződések – zömmel máshonnan érkezett – több száz tagja tartott előre nagy hanggal beharangozott gyűlést, mire válaszul az Antifa elnevezésű, magát antifasisztának nevező, időnkénti militáns megnyilvánulásairól ismert szervezet ellendemonstrálói is nagy számban jelentek meg. A rendőrség hidakat és utakat zárt le, hogy távol tartsa egymástól a két csoportosulást, de helyenként fizikai erőszakot is kénytelen volt alkalmazni.

A szélsőjobbos csoportok kilátásba helyezték, hogy visszatérnek még „a liberális nyugati parti” Portlandbe. A polgármester viszont azt mondta, nem kívánják látni őket.

Donald Trump még az utcai megmozdulások előtt olyan Twitter-bejegyzést tett, amelyben jelezte, hogy szoros figyelemmel kíséri az eseményeket, és reményének adott hangot, hogy a polgármester megfelelően el tudja látni feladatát. Az elnök hozzátette: „erősen fontolgatják”, hogy az Antifát „nevezzék el a terror szervezetének”.

Trumpnak ez a felvetése nem teljesen újkeletű. Már három héttel ezelőtt is írt erről a Twitteren. Akkor a rendszerint maszkot viselő Antifa-aktivistákat „a radikális baloldal gyogyósainak” nevezte, akik „baseball ütőkkel vernek embereket”.

Az elnök azonban ezúttal nem a „terrorista szervezet” fogalmat használta – ami létező jogi kategória ugyan, de csak külföldi szerveződésekre szokták alkalmazni –, hanem „a terror szervezete” kifejezést, amivel a jogalkalmazók nem igazán tudnak mit kezdeni, ilyen minősítés ugyanis az amerikai jogrendben hivatalosan nincs, derült ki a nagy tévéhálózatok által megszólaltatott elemzők szavaiból.

Donald Trumpnak mindenesetre egyetlen rossz szava sem volt a szélsőjobbos csoportosulásokra, amelyeknek a portlandi „vendégszereplését” szervező Joe Biggs sikeresnek nevezte szombati megmozdulásukat.

„Nézzék meg Trump elnök Twitterjét. Portlandről beszélt, arról, hogy rajta tartja a szemét az Antifán. Pontosan ezt akartuk elérni” - nyilatkozott.