USA;Izrael;

2019-08-21 11:22:32

Trump: zsidók ne szavazzanak a demokratákra!

„Úgy gondolom, hogy az a zsidó, aki a demokratákra szavaz, vagy a teljes tudatlanságáról vagy nagy fokú hűtlenségéről ad tanúbizonyságot” – mondta az amerikai elnök.

Donald Trump kedden a Fehér Házban a Demokrata Pártot támadta újságírók előtt, hiányolva a zsidó állam melletti szolidaritásukat, miután Izrael a minap megtagadta a beutazási engedélyt két demokrata párti, muszlim vallású amerikai képviselőnőtől, az amerikai születésű, palesztin gyökerű Rashida Tlaibtól és a Szomáliából bevándorolt Ilhan Omartól. Mindketten ismertek arról, hogy keményen bírálják Izrael politikáját. 

Trump személyesen kérte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy ne engedjék be az országba a két kongresszusi tagot. Izrael – a beutazási engedélykérelmet mindkét amerikai törvényhozó vonatkozásában elutasító eredeti döntés után – Tlaib esetében hajlandó lett volna engedményt tenni, mert neki a Jordán folyó nyugati partján él a nagyanyja, de a képviselőnő ezt a feltételek megalázó voltára hivatkozva visszautasította. Az izraeli állam magatartása felháborodott nyilatkozatokat váltott ki az amerikai demokraták körében.   

Trump a Fehér Házban kifakadt a demokraták magatartása miatt, és azt állította, hogy „Izrael Állam ellenében védelmére keltek ennek a két embernek”. „Úgy gondolom, hogy az a zsidó, aki a demokratákra szavaz, vagy a teljes tudatlanságáról vagy nagy fokú hűtlenségéről ad tanúbizonyságot” – mondta az elnök, és ezzel a kijelentésével újabb vitát váltott ki Amerikában. 

Halie Soifer, az Amerikai Zsidó Demokrata Tanács igazgatója szerint Trump fegyverként használja és beemeli a politikába az antiszemitizmust. A Republikánus Zsidó Koalíció azzal az érveléssel igyekezett védeni az elnököt, hogy Trump szemrehányását úgy kell érteni, ő az említett embereket önmagukhoz – tehát nem Izraelhez – tekinti hűtlennek. 

A felmérések szerint az Egyesült Államokban élő zsidók többsége politikailag a demokratákkal azonosul, a tavalyi képviiselőházi választásokon 72 százalékuk a demokrata párti jelöltre voksolt. Ugyanakkor az amerikai zsidók jelentős része egyáltalán nem tekint kritikátlanul Izraelre. A Pew közvélemény-kutató áprilisi felmérése szerint a zsidó amerikaiak 42 százaléka, a keresztény amerikaiaknak pedig csak a 26 százaléka látja úgy, hogy Donald Trump túlságosan elfogult Izrael mellett.