Ingatlan;Budapest;

2019-10-18 14:13:53

Jóval többen mentek el Budapestről, mint ahányan érkeztek

Pest megye viszont kiemelkedően népszerű lett, 15 ezerrel nőtt az állandó lakók száma.

Érdekesen alakultak tavaly az országon belül a költözések, Budapest például meglepetést okozott – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a hivatalos demográfiai adatok alapján mutatja be az országon belüli vándorlások, költözések tavalyi mérlegét.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte:

Hozzátette, hogy a hivatalos statisztikákban szereplő belföldi vándorlások nagy szerepet játszanak egy-egy térség, város lakáspiacán, mert alapvetően befolyásolják a keresletet. „Az is látszik, hogy a gazdaságilag, iparilag fejlettebb régiók vonzóbbak a költözések, azaz a vándorlások szempontjából” – fogalmazott.

Az ingatlan.com összefoglalója szerint Pest megyében az állandó lakók száma 15 ezerrel nőtt: 57 ezren érkeztek és 42 ezren mentek el a megyéből. Győr-Moson-Sopron áll a második helyen, Fejér megye pedig a harmadik, előbbiben 2405 fős, utóbbiban 1481 fős pluszt mutat a mérleg. A legtöbben pedig Budapestet hagyták el,

A megyék közül Szabolcs és Borsod rendelkezik legnagyobb mínusszal, több mint 3-3 ezerrel többen mentek máshova lakni.

Miközben Budapest mérlege negatív, a kerületek közötti költözések érdekes képet mutatnak. Összesen a fővároson belül több mint 39 ezren váltottak állandó lakhelyet. Az elköltözők és odaköltözők mérlege alapján a XI. kerületbe érkeztek a legtöbben: 900 fős többlettel rendelkezik a kerület. Utána a XVIII. kerület és a XVII. kerület következik, 723, illetve 678 fős plusszal. A legtöbben a belső kerületekből költöztek el állandó jelleggel. A VII. kerület mérlege több mint 1000 fővel, a VIII. kerületé több mint 800, a VI. kerületé pedig több mint 600 fővel csökkent.

Balogh László elmondta, hogy a kerületek eredménye jól látszik a lakáspiacon is, hiszen a szóban forgó kerületekben lévő lakások évek óta a legnépszerűbbek közé tartoznak a piacon.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elköltözések egyik oka a magas ingatlanárakban keresendő: a leginkább csökkenő népességű VI. kerületben jelenleg 947 ezer forint az átlagos kínálati négyzetméterár, a VII. kerületben pedig 808 ezer forintot kérnek a tulajdonosok négyzetméterenként.