Debrecen;villamos;

2019-12-06 12:06:38

Megütötte a villamosvezetőt, mert nem vihette fel szájkosár nélkül a kutyáját a járműre

A rendőrök szerint a debreceni férfi több, más jellegű bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozható.

Egy debreceni villamosvezető csütörtök délután, 13 óra körül hívta a rendőrséget, és bejelentést tett arról, hogy a Simonyi úton leszállított a járműről egy férfit, mert a kutyáján nem volt szájkosár. Az utas annyira felháborodott, hogy szidalmazta, majd megütötte őt, végül elsétált a helyszínről – írja a police.hu.

Az egyenruhások a Bem téren elfogták a férfit, akit a közterület-felügyelet munkatársai feltartóztattak. A 36 éves helyi lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A bűnügyesek információi szerint a férfi több, más jellegű bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozható, ezért őt őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály folytatja a nyomozást a gyanúsítottal szemben.