Telekom;pénzbüntetés;

2019-12-06 15:56:31

Pénzbüntetésre ítélték az etikus hackert

Az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyták, ezzel az ügy jogerősen befejeződött.

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek – közölte a Szolnoki Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A december 6-án meghozott másodfokú döntésben az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyták, ezzel az ügy jogerősen befejeződött.

A közleményben felidézik: a fiatalember, amikor 2017 tavaszán a mobilinternete elfogyott, elhatározta, hogy informatikai ismereteit felhasználva, jogosulatlanul megpróbál mobilinternet-szolgáltatást biztosítani magának. Ennek során egy biztonsági résre bukkant, amin keresztül belépett a cég belső szerverére. Tettét a cég tudomására hozta, és azt kérte, hogy 700-800 ezer forintos havi fizetésért programozóként alkalmazzák. A cég ettől elzárkózott, felhívták a figyelmét arra, hogy amit tett, törvénybe ütközik és felszólították, hogy ne folytassa a tevékenységét.

Mint írják, a hacker ennek ellenére az elkövetkező csaknem három hétben több mint félszázszor lépett be jogosulatlanul a cég szerverére, ahol a saját részére jogosulatlanul felhasználói profilokat hozott létre, és a cég dolgozóinak belépési adatait, felhasználóneveit és jelszavait gyűjtötte.

Az ítélet egyébként még enyhének is mondható, hiszen az ügyészség korábban „közérdekű üzem megzavarása” miatt emelt vádat a programozó ellen; utóbbi minősített esetnek számít, és akár nyolc év börtön is járhat érte. A fiatal férfit az eljárás során később a Társaság A Szabadságjogokért védte – akár csak azt a gimnazistát, aki a BKK-e-jegyrendszerében talált hiba miatt hurcoltak meg.