Szent Margit Kórház;Kásler Miklós;

2020-01-24 19:25:40

Kásler kirúgta a Szent Margit kórház főigazgatóját

Lapunk úgy tudja: a miniszter Badacsonyi Szabolcs felmentésével egy időben a kórház vezetését Szentes Tamás egykori tisztifőorvosra bízta.

Azonnali hatállyal és indoklás nélkül mentette Kásler Miklós miniszter a Szent Margit kórház főigazgatóját – derült ki Szabó Tímea (Párbeszéd), a körzet országgyűlési képviselőjének közösségi média bejegyzésből. Lapunknak Badacsonyi Szabolcs is megerősítette a képviselő értesülését, ám ennél többet nem kívánt hozzátenni.

Szabó Tímea szerint a miniszter politikai alapon kezdett tisztogatásba a kórházakban, és pont azt az igazgatót mentette fel, aki alatt folyamatosan fejlődött az intézmény, és amelyik 2017. végéig nem halmozott fel adósságot. Nem véletlen, hogy még indoklást sem írt a kirúgás mellé Kásler. Jelezte azt is, hogy országgyűlési képviselőként magyarázatot vár a minisztertől.

Lapunk úgy tudja: a miniszter Badacsonyi Szabolcs felmentésével egy időben a kórház vezetését Szentes Tamás egykori tisztifőorvosra bízta. Ezzel alig egy héten belül megszerezte második állását is Szentes Tamás, hiszen január 17-én a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet és a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet menedzsmentjének fejlesztéséért felelős miniszteri biztosává nevezte ki a miniszter. 

 

A Szent Margit kórház december közepén „híresült” el, miután Badacsonyi Szabolcs a sebészeti osztály nyugdíjkorú vezetőjét felmentette, és megpályáztatta az osztályvezetését. A jogszabály szerint ugyanis nyugdíjkorú nem vezethet osztályt. S a kiírt pályázat sikeres volt, ám az új főorvost még sem nevezhették ki, mert Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere vizsgálatot rendelet el az intézményben.

Időközben ugyanis a Magyar Nemzetben Csókay András idegsebész professzor nyilvánosan tiltakozott Imreh Domonkos sebész főorvos nyugdíjazása ellen. Csókay a lapnak nyilatkozva úgy vélte: politikai okokból kényszernyugdíjazta a kórház vezetése a nemzetközileg is elismert sebészorvost. Nem segítette a tisztánlátást, hogy a főorvos mellett további hét másik sebész is beadta a felmondását. Közülük azonban még decemberben többen jelezték, hogy döntésük nem végleges, januárban újragondolják, hogy hol folytatnák a munkájukat. A miniszteri által elrendelt vizsgált nem talált kifogásolni valót, jogszerűtlenséget vagy egyéb hibát a most felmentett Badacsonyi Szabolcs munkájában, vezetői döntésében, mert vélhetően, ha megteheti szakmai indokra hivatkozva küldi.