BRFK;körözés;elfogás;

2020-01-25 13:15:50

Arattak a BRFK fejvadászai, egy év alatt 460 körözöttet kapcsoltak le

Eszükbe jutott, hogy az utca helyett a célszemélyek ismert tartózkodási helyein csapjanak le, jöttek is az eredmények.

Az elmúlt évben 460 körözött embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársainak felderítő munkája révén - mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján, Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője.

.

Sulányi a múlt évi eredményeiket összegezve megjegyezte, a célkörözési egység a "fejvadász munkához" hasonló tevékenységet végez, az érvényben lévő körözéseket figyeli, és megpróbálja felderíteni a keresett embereket.

A nagyszámú elfogás annak köszönhető, hogy sikerült koncentrálni az erőket, illetve kísérleti jelleggel bevezették az Aratás fedőnevű akciókat. Ezek lényege, hogy az utcai akciók helyett a körözöttek felderített tartózkodási helyein jelentek meg az elfogó egységek - hangzott el a sajtótájékoztatón. Sulányi Vilmos hozzátette: 

Vevőnek álcázzák magukat, de a padlásra is benéznek

A módszereikről az osztályvezető általánosságban azt mondta, hogy azok "nagyon csalafinták". Példaként említette, hogy a rendőrök vevőnek jelentkeztek egy körözött ember internetes hirdetésére, majd az adásvételkor elfogták.  A rendőrök "bónuszként"  keresett személy adásvételkor megjelent élettársát is elfogták, mert ellene is körözés volt érvényben.

A beszámoló szerint akadt az elfogottak szerint  igazi csúcstartó is:  K. Márió ellen 19 körözés volt érvényben, nem véletlen, hogy őt végül külföldön kerítették kézre a rendőrök. Sulányi Vilmos megjegyezte azt is, volt olyan körözött ember, akit egy ház tetőrészében kialakított rejtekhelyen találtak meg - idézi Sulányit az MTI.

Nem volt azonban hiány klasszikus rajtaütéses akciókban sem: a BRFK tavaly kétszer tartotta meg a stílszerűen Rajtaütés elnevezésű akciót, amelynek során egyszerre hatvan rendőr szállta meg a Nyugati pályaudvart, és megpróbálták kiemelni a bűnelkövetőket. A húsz percig tartó akciók során három-három körözött embert fogtak el.