színház;akció;elfoglalás;

2021-03-22 10:00:00

Színházfoglalással a nyitásért

Újfajta polgári engedetlenségi mozgalom indult Franciaországban, illetve Belgiumban a kulturális szférában dolgozók részéről. Mind többen csatlakoznak a megmozduláshoz.

Mind több színházat foglalnak el francia nyelvterületen, hogy így hívják fel mindenki figyelmét arra, mennyire drámai helyzetbe kerültek a kulturális szférában dolgozók. Egyúttal a színházak megnyitását követelik függetlenül attól, hogy egyelőre mindkét országban messze még a koronavírus-járvány vége. Elsőként a párizsi Odéont foglalták el március elején. Itt nem csak a nyitás volt a cél. A kulturális minisztérium ugyanis augusztus 31-ig kívánja fenntartani az ágazatban dolgozók bértámogatását, ők azt követelik, hogy ennek időtartamát jövő év augusztusáig hosszabbítsák meg, mert addig aligha érheti el a színházak látogatottsága a járvány előtti szintet. Roselyne Bachelot kulturális miniszter március 7-én személyesen is felkereste a fővárosi színházfoglalókat, utóbbiak azonban úgy vélték, csak üres szavak hangzottak el a tárcavezető részéről. Közölték, addig folytatják akciójukat, amíg konkrét válaszokat nem kapnak.

A színházfoglalási akcióhoz időközben tucatnyi színház csatlakozott, így a limoges-i, a lille-i, a rennes-i, a lyoni.

Az Odéon mellett a legjelentősebb az elfoglalt színházak közül a brüsszeli Nemzeti Színház, ahol múlt péntek óta tartózkodnak folyamatosan a kulturális szférában dolgozó munkatársak. Ők előadásokat is tartanak, de inkább csak saját maguk szórakoztatására. A tiltakozó akciót szervező rendező, Denis Laujol az RTBF csatornának elmondta, „a megmozdulás célja a kulturális és a gyülekezőhelyek megnyitása”. Belgiumban múlt pénteken szervezték meg a tiltakozó akciót. Azért éppen ekkor, mert a kormányzat úgy döntött, elhalasztja a szabadtéri nyitásra vonatkozó tervezet, amely lehetővé tette volna, hogy a szabad ég alatt tartott kulturális és egyéb eseményeken, köztük szentmiséken, istentiszteleteken 50 fő vehet részt.

Alexander De Croo miniszterelnök közlése szerint erre legkorábban csak húsvét után keríthetnek sort. Csakhogy a kulturális szektorban dolgozók már nem érik be az újabb ígérettel. Szerintük nem szabad hitegetni az embereket és azt sem lenne szabad sugallni, hogy elkaphatják a vírust azokon a rendezvényeken, amelyeken odafigyelnek az egészségügyi előírásokra. „Úgy vélem, eljött az ideje, hogy az asztalra csapjunk” – fejtette ki Denis Laujol.

A franciaországi Orléansban is egyre dühösebbek a kulturális szektorban dolgozók. A Loire folyó völgyében található csodaszép, mintegy 120 ezer lakosú városban a megmozdulás szervezői az itt élőket is felszólították arra, csatlakozzanak hozzájuk. Természetesen nem az a cél, hogy sok ezer ember tiltakozzon egyszerre a színházteremben, hanem el akarják magyarázni az embereknek, mik is a céljaik, s milyen nehézzé váltak életkörülményeik a már több mint egy év óta tartó zárás miatt.

Elsősorban a március elején módosított, a munkanélkülieket támogató jogszabályok módosítása ellen tiltakoznak, amelynek következtében Sacha Gillard muzsikus szerint sokan szegényedhetnek el. A támogatási rendszer értelmében az év tíz hónapjában legalább 507 munkaórát, azaz megközelítőleg három hónapot kell dolgozniuk ahhoz, hogy a munkanélküliség idejére jogosultak legyenek állami támogatásra. Tavaly a járvány miatti lezárások miatt a ledolgozott óráktól függetlenül a kormány mindenkire kiterjesztette a jogosultságot, és ugyanezt követelik a tiltakozók a 2021-es évre is. Egyúttal azt is követelik, a kormányzat tegye közzé, milyen pénzügyi eszközökkel segíti majd a kulturális intézmények újbóli megnyitását. Gillard a France Bleu rádiónak elmondta, addig biztosan a színházban maradnak, amíg le nem zárultak a tárgyalásaik a kulturális minisztériummal. Vagyis akár több hónapig is maradhatnak.