pedofília;szexuális erőszak;

2021-03-22 10:26:02

A felügyelete alatt álló, tízéves kislány nemi szervét simogatta a vádlott

Felfüggesztett börtönbüntetését súlyosbította letöltendőre a másodfokon eljáró bíróság.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a bíróság súlyosabb büntetést szabott ki abban az ügyben, amelyben a vádlott egy tízéves kislány nemi szervét a ruháján keresztül simogatta – írja az ügyészség.

Az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat 12. életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

A főügyészség azonban indítványozta, hogy minősítsék a cselekményt súlyosabbnak, erőszakkal elkövetettnek. Emellett végrehajtandó szabadságvesztést, illetve foglalkozástól és közügyek gyakorlásától eltiltást is indítványoztak.

A vádhatóság emlékeztetett arra, hogy súlyosan szeméremsértő a nő, a gyermek mellének megfogása, nemi szervének simogatása, ruhán keresztül is, ha az a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére irányult vagy arra alkalmas.

Fennáll ráadásul a kapcsolati viszony, mivel a gyermek a vádlott felügyelete alatt állt, illetve volt tényleges fizikai erőszak, amikor a kislányt tiltakozása ellenére átkarolta és visszahúzta, az ölébe ültette. A tiltakozó gyermek átkarolása és ölbe húzása ugyanis erőszakos magatartás, mert ez a gyermek esetében nagy erejű erőszaknak tekinthető.

A másodfokú bíróság ezért a vádlottat 3 év szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként pedig 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.