elbocsátás;2022;Tungsram;

2022-04-27 15:38:00

Itt a vége, 1600 embert kirúgnak a Tungsramtól

Ez a dolgozók több mint fele. Év végéig megválnak tőlük, a hagyományos izzógyártás meg is szűnik.

Dolgozóinak több mint felét, 1600 munkavállalóját bocsátja el az év végéig a Tungsram Zrt, értesült lapunk. A csoportos leépítés a cég mindegyik telephelyét érinti, vagyis Budapesten, Kisvárdán, Zalaegerszegen, Hajdúböszörményben és Nagykanizsán is lesznek elbocsátások.

A csoportos létszámleépítésről – amelynek híréről a múlt héten számolt be a Népszava – információink szerint a dolgozókat szerda délután fél kettőkor, online tájékoztatták: Jörg Bauer vezérigazgató jelentkezett be Budapestről. A tájékoztatóból kiderült, a leépítések a második félévben kezdődnek és az év végéig tartanak.

Természetesen nem véletlen az időzítés: a cégvezetés február közepén mondta fel egyoldalúan a kollektív szerződés több pontját, az egyik, amit megváltoztattak, hogy nem az eredeti megállapodás szerint, hanem csak a Munka Törvénykönyve alapján járjon a végkielégítés. A szakszervezet szerint mindez komoly érvágás az utcára kerülőknek, hiszen akik nyugdíj előtt állnak, akár nyolc havival kevesebb végkielégítést kapnak majd, de azok is kéthavit buknak, akik csak tíz éve vannak a gyárban. A kollektív szerződés felmondásának határideje két hét múlva jár le, május 12-től már az MTk. vonatkozik a dolgozókra.

- Pontos számokat, hogy melyik telephelyen hány embert építenek le, nm mondott a vezetőség – mondta lapunknak Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A Tungsram 2018-ban került ismét magyar kézbe, amikor az amerikai General Electrictől kivásárolták tulajdonosai, s a cég ismét felvette a régi nevet. A cég 2019-ben stratégiai partnerszerződést írt alá a magyar állammal, s a GE egyik felsővezetőjéből lett Tungsram elnök-vezérigazgató, Jörg Bauer akkor úgy nyilatkozott, hogy az elődhöz hasonlóan a hazai és nemzetközi piacon is vezető szerepre törekszenek. Ehhez képest húsvét előtt időszakos gyárleállításokat és kényszerszabadságolásokat jelentette be a cég, s akkor Jörg Bauer már arról beszélt, azonnali kormányzati segítségre szorul a cégcsoport, melyet a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állított, s a remélt fejlesztések helyett folyamatosan a túlélésért küzd.

- Tudtuk, hogy komolyabb létszámtól akar megválni a vezetőé, de nem vártunk ilyen drasztikus számokat – ismerte el Sallai Gábor, aki szerint a napokban kezdődhetnek el a tárgyalások a csoportos létszámleépítés feltételeiről.

Úgy tudjuk, a hagyományos izzó- és autólámpaizzó-gyártásban érdekeltek munkájára egyáltalán nem lesz szükség a jövőben, vagyis a fővárosi, a kisvárdai és a nagykanizsai gyáregységben ezen a területen dolgozók veszíthetik el a munkájukat. A legnagyobb létszámban,

Lapunkhoz eljuttatott közleményében a Tungsram bejelentette, az év végéig felhagynak a hagyományos lámpagyártással, hogy „a cég nagyobb erővel fordulhasson az új, innovatív és ígéretesebb üzletágai felé”, ugyanis csak így tudják megőrizni versenyképességüket a világpiacon. A közlemény megjegyezte, a tervezett lépések 1500 ember munkájának megmentését jelentik, s novemberig 1600, jellemzően gyári dolgozótól válnak meg. Elsőként a kisvárdai és hajdúböszörményi telephelyhez tartozó kormányhivatalnál jelentették be a leépítési szándékot,

- Nagyon nehéz volt meghoznunk ezt a súlyos döntést - mondta Jörg Bauer, aki kiemelte, a döntés nem a cég megszűnését jelenti, hanem lehetőséget a vállalat megújulására, megkapaszkodására a piacon itthon és külföldön. A jövőben három üzletágra koncentrálnak, a Lighting a kiemelt országokban kevesebb termékkel, de mélyebb helyi kapcsolatok kiépítésével, a Solution 200 projekt energiahatékonyságon alapuló világításkorszerűsítési projekteket és programokat hajt végre, az alkatrészek és szolgáltatások üzletág pedig többek között akkumulátor-komponenseket, energiatermeléshez vagy egészségügyi berendezésekhez kapcsolódó alkatrészeket gyárt majd.